Az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone még a Maláj Nagydíj idején bejelentette, hogy a “csapatok többségével”, köztük a Red Bull-lal, a McLarennel és a Ferrarival is megegyezett a Forma-1 “alkotmányának” számító Concorde Agreement 2013-tól 2020-ig élő új változatáról.

Az akkori bejelentésből feltűnően hiányzott a Mercedes neve, rövidesen ki is derült, hogy míg a feljebb említett három nagycsapat garantált pluszpénzeket és az F1 tulajdonosi igazgatótanácsi székeit is megkapta, a német prémiummárka állítólagos “múltnélkülisége” miatt Stuttgarttal nem sikerült megegyezni.

Az elmúlt egy hónapban egészen komolynak látszott a Mercedes F1-ből való távozása, de a héten már felröppent, hogy végül ők is megkaphatják a kiváltságos elbánást. Hogy ez így van-e, nem tudni, de Monacóban Ecclestone már arra utalt, hogy sikerült megnyerni a németeket is, a kisember azt állította, hogy “az összes jelenlegi csapattal” megegyezett.

“Mindenki rábólintott (a Concorde Agreementre)” – mondta a CNN-nek. A kérdésre, hogy fáj-e még a feje a Mercedes miatt, vagy őket is ide kell érteni, így felelt: “Majd meglátják, de én bízom benne, hogy a Mercedes is rendben lesz. Egyáltalán nem aggódom.”

A Mercedes motorsportfőnöke, még pontosabban a motorsport-tevékenységekért felelős alelnöke, Norbert Haug nem erősítette meg a Concorde aláírását, de nem is cáfolta, hogy a pozitív végkimenetel felé tartanának:

“Érthető okokból mostanában sokszor kérdeztek minket a Concorde Agreementről folytatott tárgyalásainkról. Ezt illetően most megerősíthetem, hogy konstruktív tárgyalásokat folytatunk, a jó irányba tartunk.”

Jó hír ez az F1 számára, és nem is csak a versenypályán, hiszen az autóversenyzés csúcskategóriája pár héten belül Szingapúrban piacra dobja a részvényei egy részét, amelyek értékét jelentősen csökkenthetné, ha a nagy presztízsű német márka nem lenne a sportág résztvevői között.