A McLaren igen értékes pontokat szórt el idén, amikor a bokszutcai, garázsbeli hibák miatt a versenyzőik pozíciókat veszítettek, vagy amikor a rosszul tankolt autó miatt Lewis Hamiltonnak legutóbb a mezőny végéből kellett rajtolnia Barcelonában.

Az idény végén igen fájdalmasak lehetnek ezek a bakik a végelszámolásnál, de a csapatfőnök, Martin Whitmarsh azt mondja, az eddig látott hibákat mostanra sikerült kiküszöbölniük, igaz, nem tagadja, hogy később is adódhat bármi. De mindenki nagyon figyelni fog.

“Bízom benne, hogy az eddigi hibákat rendeztük, túl vagyunk rajtuk. Tudatában vagyok, hogy mekkora nyomást jelent a Forma-1-es győzelemre való törekvés, és mindig vannak dolgok, új dolgok, amelyekbe bele lehet futni, szóval ébernek és óvatosnak kell lennünk” – magyarázta szerdán, a csapat hagyományos, versenyhétvége előtti telefonos sajtókonferenciáján.

“Szóval nem hiszem, hogy bármikor is nyugodtan hátradőlhetnénk és azt mondhatnánk, hogy megoldottunk minden és szuperbiztos vagyok benne, hogy idén már semmi nem fordul elő. Nem, ez ostobaság lenne. De a csapatnál számos változtatást eszközöltünk, hogy kezeljük a gondokat. A cégnél mindenki észben tartja, hogy egy apró emberi mulasztás is komoly gondot jelenthet bármelyik futamon, mindenki nagyon jól érzi ennek a súlyát.”