A Spanyol Nagydíjat megelőzően a Mercedes AMG bejelentette, hogy a csapatfőnök, Ross Brawn nem vesz majd részt a versenyhétvégén, orvosi tanácsra otthon pihen. Hozzátették, hogy az angol Monacóra már elutazik, ami meg is történt, Brawn már munkába állt.

“A Barcelonát megelőző kedden rosszul éreztem magam, elmentem az orvoshoz és egy éjszakát kórházban is töltöttem, amíg elvégeztek bizonyos vizsgálatokat. Miután hazamentem, az orvosok tanácsa alapján úgy döntöttem, hogy egy hétvégét a pihenésnek szentelek, hogy Monacóra már teljesen jól legyek” – nyilatkozta a főnök a német Bildnek.

Brawn távollétében, Barcelonában nem remekelt a csapat, Nico Rosberg ugyan mentett pár pontot, de Michael Schumacher igen amatőr hibát elkövetve Bruno Sennával ütközött, kiesett. A hétszeres bajnok idén eddig csak két pontocskát szerzett, és míg az év elején az esetleges hosszabbításáról szóltak a pletykák, mostanában már a 2012 végi távozása a téma. A csapatfőnök természetesen régi harcostársáról is megkérdezték:

“Sok mindent írtak és mondtak mostanában, de nem feledjük, ötből három futamon mi, a csapat hagytuk cserben Michaelt, nem végeztük úgy a munkánkat, ahogy kellett volna. Ennél jobban kell dolgoznunk. Az első futamon láthattuk Michael igazi formáját, ezért én hiszem, hogy idén még dobogón fogjuk őt látni!”

“Amikor itt lesz az ideje, leülünk és beszélünk a jövőről. Biztos vagyok benne, hogy igen gyorsan tisztázódik, milyen irányba indulunk” – mondta Scumacher 2012 végén lejáró szerződését illetően.