A Williams közel nyolcéves sikertelenségi sorozatot szakított meg, amikor Pastor Maldonado az első helyen ért célba a Spanyol Nagydíjon. A grove-i alakulat már korábban is pozitívnak látta a helyzetét, de a saját erőből hozott futamgyőzelem még őket is meglepte.

A kiváló eredmény ellenére a Monacói Nagydíj előtt azért nem bízták el magukat, mondta az Autosportnak a csapat egyre aktívabb szerepet vivő társtulajdonosa, Toto Wolff.

“Pastor minden kategóriában győzött már Monacóban, és Bruno is nyert ott a Gp2-ben, szóval nagyon várjuk a hétvégét! De úgy gondolom, hogy nem szabad túl nagy elvárásokkal hozzáállni, mert amikor a leginkább versenyképesnek gondoljuk magunkat, pont akkor nem leszünk azok. Szóval ne találgassunk, majd meglátjuk, hogyan alakul a csütörtök és a szombat!”

Wolff szerint azonban akármi is legyen Monacóban, az már most világos, hogy a 2011-es katasztrofális szezon után végre pozitív pályán van a Williams, a jövő igen biztató.

“Láthattuk, hogy a teljesítményünk az idény eleje óta javul. Pastor stabil hatodik volt Fernando mögött az első versenyen, az adatokból is tudjuk, hogy jók vagyunk hosszabb etapokon. A versenytempónk mindig jó volt, egyszerűen csak nem tudtuk összehozni az eredményeket. Szóval azt nem mondanám, hogy a spanyolországi győzelem derült égből villámcsapásként jött, azért mindenképp különleges volt.”

“De a srácaink keményen is dolgoznak. Ne feledjük, hogy Mike (Coughlan, főtervező) és a többiek csak kilenc hónapja vannak na Williamsnél, arra nem is számítottunk, hogy ilyen gyorsan fejlődünk majd. Dolgozunk az egyelőre még fiatal, kicsit tapasztalatlan pilótáinkkal is, Spanyolországban láthattuk, hogy fantasztikus a csapat, jó az autó és kiváló a stratégia, a versenyzőnk pedig intelligens és hibátlan volt. Nagyon büszke vagyok!”

“Általában nem hiszek a csodákban, de Spanyolországban tényleg egy kisebb csodát láttam, amit nagyon meg is érdemelt a csapat!”

Köztudott, hogy a “csoda” után kisebb tragédia is történt a Williamsnél két hete, amikor a futamot követően kiégett a csapat garázsa. Az alakulat vezető versenymérnöke, Mark Gillan a hivatalos monacói előzetesben azt mondta, hogy jól állnak a károk helyrehozatalát illetően.

“A csapat monacói felkészülését hátráltatta valamelyest a vasárnapi tűz, de a gyár és a beszállítók herkulesi erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült pótolnunk a sérült felszerelést és autóalkatrészeket. Egyúttal szeretnénk köszönetet mondani a riválisok nagylelkű felajánlásaiért, amelyek megmutatták, hogy milyen sportszerű és bajtársias szellem él a Forma-1-ben!”