Felipe Massa barcelonai, újabb pont nélküli futama után a csapatfőnök, Stefano Domenicali arról beszélt, hogy a braziltól azonnal, már Monacótól látható formajavulást várnak el, a pilótának “magasabb fokozatba kell kapcsolnia”.

Az elég egyértelmű mondatokban sokan annak a megerősítését látják, hogy hirtelen megtáltosodás híján már az idény közben, akár a Kanadai Nagydíjra lecserélhetik az év végén amúgy is lejáró szerződésű Massát. A sajtóban jelöltekből is bőven akad, az elmúlt hét során a Force Indiá-s Paul di Resta és Nico Hülkenberg, valamint legutóbb a Lotus tartalékosaként dolgozó Jerome d’Ambrosio neve is felmerült.

Az új találgatásokra az olasz csapat Twitteren reagált, az üzenet természetesen az, hogy túlzás Massa elküldéséről beszélni:

“Mókás volt a sajtóban látni, hogy a szavakat hányféleképpen lehet értelmezni egyik napról a másikra. Ami a honlapunkon megjelent hétfőn, Domenicali vasárnapi Massát érintő véleményét tartalmazta, semmi többről nem szólt! Azért valakik máris találtak egy újabb, kismilliomodik jelöltet Felipe helyére, most épp Jerome D’Ambrosiót…” – állt a maranellóiak üzenetében.

A williamses Pastor Maldonado ragyogó győzelme a csapattársat, a gyengébben teljesítő Bruno Sennát illetően is elindította a pletykákat: egyesek szerint a mezőny másik brazilja is veszélyben van, a tartalékos Valtteri Bottas ülhet a helyére még idén. A Williams társtulajdonosa, egyben a finn pilóta menedzsere, Toto Wolff cáfolta ezt:

“Ez a sztori baromság! Most Brunót kell támogatnunk, mögé kell odaállnunk, ne keverjük itt a stratégiát! Megvan a dolgunk, azzal kell foglalkoznunk” – idézte az osztrák Sportwoche.