Michael Schumacher számára hamar véget ért a Spanyol Nagydíj, az idén roppant balszerencsés hétszeres bajnok ezúttal magát is okolhatja kiesése miatt. Schumacher a kopott gumikon körözgető Bruno Sennát próbálta megelőzni az első kanyarban, de egy irányváltás meglepte és hátulról beleszállt a Williamsbe. Schumacher még a kavicságyban ácsorogva idiótának nevezte a brazilt, az esetet a verseny után vizsgálják.

“Csak azt tudom mondani, amit a rádióban is” – mondta Schumacher. “Mindegy, hogy melyik kameraállásból nézzük az esetet: szélárnyékból támadni próbáltam, mire Senna behúzódott a belső ívre. Egyértelműen jobbra indult, én meg azt mondtam magamban, akkor megyek balról.”

“Aztán a féktávon hirtelen balra mozgott és betette elém az autót. Mivel nem tudtam, pontosan mit fog csinálni, megpróbáltam kikerülni, de beleszálltam hátulról. Teljesen felesleges dolog a féktávon ismét irányt változtatni. Pontosan ez volt a kritikus pont, ami a balesetet okozta, remélem, a versenybírók is így látják majd.”

“Értékes pontokat szerezhettünk volna ezen a versenyen, az autó jobban ment, mint amire számítottunk. Ez sajnos hozzátartozik a versenysporthoz, el kell fogadnunk. Kár érte.”

Nico Rosberg ugyan célba ért a Mercedesszel, de csak a hetedik helyen, az utolsó körben kis híján a 30 körös etapon lévő Lewis Hamilton is elment mellette. A német nem is próbálta takargatni véleményét. “Ez hihetetlen! Két versennyel ezelőtt még a miénk volt a leggyorsabb autó, most meg messze hátul vagyunk” – mérgelődött Rosberg. “A körülmények versenyről versenyre változnak. Lehet, hogy a többieknek több új alkatrészük volt, talán Monacóban ismét teljesen más képet láthatunk majd.”

“Nem volt túl élvezetes vezetni szinte gumik nélkül. Az ötödik hely elfogadható lett volna ma, a hetedik nem túl jó. Az egész hétvége furcsa volt, a gumik kezelése még mindig gondokat okoz számunkra. Élvezem ezt a szezont, de közben sokszor vakarom is a fejem. Mondom, furcsa.”

Rosberg Maldonadóról is szólt néhány szót. “Nevetnem kellett, amikor két évvel ezelőtt arról kérdeztek az újságírók, mit szólok ahhoz, hogy egyes pilóták csak úgy helyet vásárolhatnak maguknak. De én ismerem Maldonadót, nagyon jó és gyors pilóta, hasonlóan Sergio Perezhez. Maldonado most nyert, mindenki láthatja, hogy valóban jó.”