Az elmúlt 15 évből a barcelonai Spanyol Nagydíj győztese – legyen szó pilótáról vagy csapatról – 11 szezonban a bajnoki címig jutott, így ez a hétvége igen jól előrejelzi az idény folytatását. Tavalyelőtt és tavaly a Red Bull bajnoki címeit jósolta meg a futam, de a címvédő alakulat főnöke, Christian Horner idén nem bízik hasonlóban:

“Barcelona általában elég jól reprezentálja az erőviszonyokat, ha egy autó jól megy ott, akkor nagyjából mindenütt jól megy. De hogy ez még idén is igaz lesz-e, ki tudja? Biztos vagyok benne, hogy minden csapat hoz ilyen-olyan fejlesztéseket erre a versenyre. Az első európai futam, mindenki itt veti be az új alkatrészeket, természetesen mi is. Nagyon izgalmas lesz látni a csapatok evolúcióját” – mondta az Autosportnak, hozzátéve, hogy ezzel együtt nem bánja nagyon a 2012-es év alakulását.

“A McLaren erősen kezdett, az első pár futamon nagyon-nagyon versenyképesek voltak, de aztán Kínában hirtelen előreugrott a Mercedes, Bahreinben pedig a Lotus volt erős. A McLaren és a Ferrari hagyományosan mindig erős, de idén több szereplős a verseny. A Mercedes és a Lotus is ott van, de a Sauber is hajszálnyira volt a győzelemtől Malajziában, amire szerintem senki sem tippelt volna.”

“Izgalmas ez, szerintem nagyon jó versenyek voltak az idén. Nyilván mi egy unalmas, domináns bajnoki szezonnak örülnénk, de a sport szempontjából nagyszerű a verseny, nagyon jó, hogy ennyi csapat és pilóta lehet képes győzni egy-egy nagydíjon.”

A tavalyi győztes, a három hete Bahreinben idei első sikerét ünneplő Sebastian Vettel is óvatos a hétvége előtt:

“Az összes jelenlegi F1-es pálya közül Barcelonát ismerjük a legjobban, hiszen annyit teszteltünk itt minden évben. Ezzel együtt a teszten szerzett tudás nem mindig segít, ugyanis nagyon változékony a szél, csúnya meglepetéseket okozhat, főleg az első kanyarban. Összességében azért amelyik autó aerodinamikailag jó Barcelonában, az mindenütt az lehet, érdekes hétvége lesz. A mugellói teszten dolgoztunk a barcelonai fejlesztési csomagon, de beállításokkal még lesz munka.”  

A mindkét évben pole-t szerző, 2010-ben nyerni tudó Mark Webber szintén arról beszél, hogy az újabb hasonló sikerhez most mindennek klappolnia kell:

“Ez az első európai futam, mindent beleadunk a sikeres mugellói teszt után. A teszt döcögősen indult, de jól végződött, szép távval a hátunk mögött és új irányokkal megyünk Barcelonába. Nagyon szeretem a pályát, korábban kedves volt hozzám. Az elmúlt két évben megszereztem a pole-t, 2010-ben pedig győzelemre is tudtam váltani, szóval újabb erős hétvégét remélek. De nagyon szoros a verseny a csapatok között, tudjuk, hogy mindent tökéletesen kell csinálnunk, ha jó hétvégét szeretnénk.”