Bahreinben nagyszerű eredményt ért el a Force India, Paul di Resta a hatodik helyen ért célba. A csapat szeretné megismételni a jó szereplést a Spanyol Nagydíjon is, de tisztában van vele, hogy nem lesz könnyű dolga. “A mugellói teszten nem tettünk meg túl sok kört, de legalább esélyt kaptunk arra, hogy kipróbáljunk néhány új fejlesztést” – mondta di Resta. “Rengeteg dolgunk lesz még a szabadedzéseken, de az alap ellenőrzéseket már elvégeztük.”

“Barcelonát valószínűleg jobban ismerem bármelyik másik pályánál a naptárban. Két tesztünk volt itt a télen, négy napot töltöttem az autóban, felkészültnek érzem magam. De mindenkivel ugyanez a helyzet, ismét hihetetlenül szoros lesz a mezőny.”

Nico Hülkenberg kedveli a barcelonai pályát. “Kedvelem a Circuit de Catalunyát és sikeres is voltam itt a múltban” – nyilatkozta Hülkenberg. “Nagy tempójú a pálya, sok jobb kanyar van, fizikailag igen megterhelő.”

“Az első szektor az egyes, kettes és hármas kanyarral nagyon trükkös, valójában egy kanyarként kell kezelni őket. Egy kis hiba is sok időbe kerülhet. A harmadik szektor nagyon technikás, lassú és kanyargós, az utolsó sikánban könnyű időt veszíteni.”