A Red Bull utánpótlás-nevelő csapata, a Toro Rosso 2011 végén ejtette az előző három évben alkalmazott pilótáit, Jaime Alguersuarit és Sebastien Buemit, hogy helyükre két új ifjonc, az ausztrál Daniel Ricciardo és a francia Jean-Eric Vergne üljön.

Ricciardo ugyan a tavalyi szezon második felében már a sereghajtó HRT-nél gyakorolt, de a Toro Rosso idei felállása így tulajdonképpen újoncpárosnak számít, pedig a két pilóta előtt nagy feladat áll, valamelyikük egy-két éven belül Sebastian Vettel mellé kerülhet a Red Bullnál.

A 2011-ig teljesen F1-szűz Vergne egy friss interjúban elismerte, hogy talán jobb lett volna egy tapasztaltabb pilóta mellett tanulni a csúcskategóriás szereplést, de a francia a mostani párosításban is talál bőven pozitívumot, ugyanis Ricciardóval nagyon jól megvannak.

“Természetesen jobb lett volna egy tapasztaltabb csapattárs mellé érkezni, hiszen az ember mindig tanul a csapattársától” – nyilatkozta a Le Presse Canadienne-nak.

“De igazán jó a viszonyunk. Rég ismerjük egymást, együtt nőttünk fel az utánpótlás-programban és a World Series by Renault-ban (2010-ben) egy évig csapattársak is voltunk. Szóval jókat nevettünk, jól éreztük magunkat, még nyaralni is mentünk már együtt. Nagyszerű srác és jó pilóta, úgy gondolom, mindketten szépen fejlődünk.”

A francia ifjonc elárulta, hogy egyelőre még mindig egy kicsit hihetetlen számára, hogy a Forma-1-ben olyanok mellett versenyez, mint Michael Schumacher, Jenson Button, Kimi Räikkönen vagy Fernando Alonso:

“Mondogatom magamnak, hogy a többiek is csak olyan pilóták, mint én, igyekszem elfelejteni, hogy ezek azok a versenyzők, akiket 10 éves korom óta néztem. Persze nem is idegen lények, nekem is ott a kormány a kezemben, mint nekik, és nekem is ugyanaz a dolgom, mint nekik, azaz hogy a lehető leggyorsabban vezessek” – magyarázta az alig 22 éves Vergne.