A Bahreini Nagydíj után Michael Schumacher élesen kritizálta a Pirelli idei abroncsait, amelyeknek, gyors, egyelőre elég kiszámíthatatlan kopása komoly fejtörést okoz a pilótáknak és a csapatoknak. A hétszeres bajnok szerint ilyen abroncsokkal nem lehet igazán versenyezni.

“Nem tetszik ez a helyzet, meglátjuk, mi lesz ezután. Ha egyszeri beállításbeli probléma lenne, akkor mondhatnánk, hogy a mi dolgunk megoldani. De egy-két kivétellel gyakorlatilag mindenki így van vele. Ha pedig a mezőny 80 százalékánál fennáll ez a probléma, akkor a gumiszállítónak el kellene gondolkodnia!” – mondta a futam után.

A Pirelli motorsportfőnöke, Paul Hembery két ízben is reagált Schumacher szavaira, előbb azt mondta, hogy a mercedeses veterán télen még nem panaszkodott, később pedig arra célzott, hogy az eredménytelenség miatti keserűség beszélhet a németből.

“Az eddigi négy futamgyőztes nem véletlenül nyert. Azokon a futamokon ők voltak a legjobb versenyezők, mindannyian gyorsabbak voltak a csapattársaiknál. Megértem, hogy Michaelt frusztrálta a legutóbbi versenye – eddig két német is győzött már, és legutóbb Kimi a visszatérése negyedik futamán már dobogóra állt. A versenyzők győztes típusok, nem örülnek, ha nem tudnak nyerni” – mondta az angol.

“Ha 23 pilóta elégedett és egy nem, akkor nem hiszem, hogy tennünk kellene bármit is” – utalt Schumacherre.

A német Auto Motor und Sport most arról tudósított, hogy a mugellói teszten Schumacher személyesen is elment a Pirellihez, fél órán keresztül tárgyalt a gumiszállító motorhome-jában.

“El tudom képzelni, miről folyhatott a szó” – mondta a lapnak viccelődve Timo Glock.

A Pirelli egyik alkalmazottja azt mondta, “semmi különösről nem tud beszámolni”, míg a főnök, Hembery tisztázta, hogy ő maga még nem beszélt személyesen Schumacherrel: “Michael a technikusainkkal és a Mercedes mérnökeivel volt ott, én nem tudom, miről volt szó.”

A gumifőnök ezzel együtt nem tud jó hírekkel szolgálni Schumachernek, ugyanis a tervek szerint tovább lágyítják a keverékeket jövőre: “2013-ban még lágyabbak lesznek a gumijaink. Mi tartjuk magunkat ahhoz, hogy izgalmassá tegyük a versenyeket, hacsak nem kérnek tőlünk mást.”

A Pirelli egyébként elégedett volt a mugellói teszttel, amelyen a csapatok összesen 1134 kört, nagyjából 43 versenytávot tettek meg és ezalatt 207 szett gumit használtak el. A legnépszerűbb a kemény (92 garnitúra) és a közepes keverék (69 garnitúra) volt, míg a szuperlágyból mindössze három szett fogyott.