Miután a Williams nem hosszabbított vele szerződést, Rubens Barrichello 19 idény után elhagyta a Forma-1-et és 2012-re az amerikai IndyCarba igazolt. A brazil veterán a múlt hétvégén otthon, Sao Paulóban versenyzett, a széria hazai fordulójára pedig Felipe Massa is kilátogatott.

Egyesek felvetették, hogy a Ferrarinál idén lejáró szerződésű Massa talán már Barrichello példáját követve az IndyCar felé tájékozódik, de a veterán szerint honfitársának még igenis van F1-es jövője.

“Azért jött el a versenyre, mert én meghívtam, öröm volt találkozni. Ott volt a pit wallon a a csapattal, hallgatta a rádiót, egy az F1-től teljesen eltérő világot tapasztalt meg. Nem új munkát keresett, ahogy egyesek gondolják. Ez a srác még sokáig az F1-ben fog versenyezni!” – mondta Barrichello, aki szerint Massán nem is látszik, hogy féltené a karrierjét.

“Egy problémával való szembenézéshez először önmagunkkal kell rendben lenni. A lényeg, hogy benne mi zajlik belül, és ő nyugodtnak tűnik. Örömmel volt itt.”

Hogy az F1-ben lesz-e még helye Massának, az majd kiderül, de azt szinte biztosra lehet venni, hogy a Ferrari 2012 után már nem hosszabbít vele szerződést. Természetes utódja lehet a Ferrari által támogatott, tavaly óta a Saubernél versenyző Sergio Perez, de lehetséges, hogy a mexikói ifjoncot még hagyják további tapasztalatokat gyűjteni a svájci alakulatnál.

Massa helyével kapcsolatban az elmúlt napokban két spanyol lap is Mark Webbert emlegette, az El Confidential és az El Mundo is azt pedzegette, hogy a Red Bull-os ausztrál 2013-ban már a vörös autóban ülhet. Az utóbbi lap szakírója egyenesen egy előszerződés létezését is felvetette.

Webber alkalmazása egyébként több okból is logikusan hangzik, hiszen az ausztrál veterán nagyon is hajlandó egyéves szerződést is kötni, a Red Bullnál 2009 óta így hosszabbít, a teljesítménye kiszámítható – idén eddig négy 4. helyet hozott -, és cseppet sem utolsó sorban kimondottan jó, baráti viszonyt ápol Fernando Alonsóval, megférnének egy csapaton belül.

Webbert és Alonsót is Flavio Briatore menedzseli, az egykori Renault-főnököt pedig többször is látták Maranellóban az elmúlt időszakban.