A Red Bull utánpótláscsapata, a Toro Rosso tavaly év végén mindkét pilótáját lecserélte, az általuk nem igazi nyerőnek tartott Jaime Alguersuari és Sebastien Buemi helyére a 2011 második felében a HRT-nél melegítő Daniel Ricciardót és a tavaly a World Series by Renault-ban második helyen záró Jean-Eric Vergne-t ültette.

Mivel Mark Webber F1-es karrierje egy-két éven belül szinte biztosan lezárul, nyilvánvalónak tűnik, hogy az ausztrál veterán a fenti két ifjonc egyikével pótolják majd, de Vergne az F1 hivatalos oldalának adott friss interjújában hangsúlyozta, hogy ő cseppet sem így tekint a szerepére, a Ricciardóval való rivalizálására.

“Egyesek azt mondogatják, hogy a Red Bull-ülésért küzdünk egymással, de én ezt egyelőre nem így látom. Én a Toro Rossónál versenyzek, abban szeretném segíteni a csapatot, hogy pontokat szerezzünk. Az nem motivál, hogy a 15. helyen végezzek előtte (Ricciardo előtt). Inkább leszek mögötte 4., ha ez egyben azt jelenti, hogy gyors autónk van.”

“Tényleg azt mondtam, hogy mögötte végezni?! Na nem, az azért nem tetszene! Csak az élen való küzdés áll, a többit felejtsük el!” – tette hozzá nevetve.

A kérdésre, hogy elégedett-e az évkezdésével, a francia így válaszolt:

“Igen és nem is. Igen, mert azt hiszem, elég jó volt, és nem, úgy gondolom, még jobb is lehetett volna. Természetesen hivatkozhatnék arra, hogy újonc vagyok, de nem akarok, mert mert volt pár olyan hibám, amelyet egyik pilótának sem szabadna elkövetnie, mindegy, hogy mennyire tapasztalt. Én tulajdonképpen nem is igazán hiszek ebben az újonc-dologban. Rendes, teljes értékű versenyző vagyok.”

A két Toro Rosso-pilóta eddig egy-egy alkalommal szerzett pontot: Ricciardo a hazai futamán, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon lett 9., míg Vergne a Maláj Nagydíjon hozott egy 8. helyet; Kínában a 16-17., Bahreinben a 14-15. helyen végeztek.