Ahogy a korábbi hetekben, úgy most is péntek este aktivizálódtak a rendszerellenes tüntetők Bahreinben, a Manama utcáin megjelent tiltakozókkal kapcsolatban minden tudósítás tízezres nagyságrendű tömegről beszélt.

A bejelentett, törvényes tüntetést végül rendőrök oszlatták fel, amikor a tömeg egy része a tavaly februári megmozdulások központja, a Gyöngy tér felé vette az irányt. Az újságírók könnygáz és éles lőszer bevetéséről is írnak, a rendőrök sörétes puskákkal is lőtték a tömeget.

A számos sérült mellett állítólag egy halott is van, az Al Wefaq nevű fő ellenzéki szervezet szerint egy 37 éves férfi, Szalah Abbasz Habib holttestét hajnalban faluja, Sakhura határában találták meg. A beszámolók szerint tegnap ő is részt vett a tüntetésen, a halálát lőtt sebek okozták.

Mostanra teljesen nyilvánvaló, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) döntése, miszerint Bahrein biztonságos, ezért a verseny megtartható, finoman szólva is megroggyant, de az elnök, Jean Todt egy mai interjúban is kiállt a Bahreini Nagydíj megrendezése mellett. A francia szerint minden rendben.

“Nagyon zavarna, ha bahreiniek többségéről lenne szó, de legfeljebb 10 százalékuk ellenzi a versenyt. Miért is büntetnénk akkor a lakosság 80-90 százalékát, ha csak 10 százalék van ellene? Sajnos nagyon nagy médiafigyelem irányul erre a kisebbségre. Minden közösségben vannak olyanok, akiknek elege van, és most a sportunkat támadják. Ez a demokrácia, azonban a többség azt szeretné, ha az élet menne tovább, a Forma-1 zajlana, mert szeretik ezt a sportot” – mondta.

Todt szerint a csapatok is mind nyugodtak a helyzetet illetően:

“Hiba lenne azt mondanom, hogy nincsenek ellentmondásos dolgok Bahreinben. Együtt érzek azokkal, akik aggódnak, de azért a tényekkel foglalkozzunk. Délelőtt beszélgettem Peter Sauberrel – és bár nem akarom kiadni őt -, ő azt mondta, ugyanolyan nyugodtan érzi magát itt, mint bárhol Európában. Szóval a mi álláspontunk ezen alapszik.”

Az FIA elnök hozzátette, hogy “ésszerű tények alapján döntöttek a verseny megrendezése mellett, és nincs ok ezt meggondolni”, valamint ha a Motorsport Világtanács ma szavazna, akkor is a megtartás mellett tennék le a voksukat. Todt szerint az F1-nek amúgy sincs köze a politikai kérdésekhez, kivéve, ha pozitív szerepet játszhat.

“Igazán szeretném magam távol tartani a politikai állásfoglalástól. Ettől távol kell maradnunk, ez egy sportesemény. Persze ha a rendezvény segíti a helyzet javulását, az nekünk is jó. Nelson Mandelától olvastam, hogy a sportnak hatalmas szerepe lehet a problémák kezelésében világszerte. Ha tényleg így van, akkor büszke leszek rá, hogy az F1-gyel mi is hozzájárultunk ehhez.”