Michael Schumachernek nem akar összejönni ez az idény: a Mercedes autója végre jó, de a balszerencse mindig utoléri a hétszeres világbajnokot, a bahreini időmérőn már a Q1-ben búcsúra kényszerült. Schumacher látszólag taktikai okokból a bokszból nézte végig a Q1 végét és azt, hogy Heikki Kovalainen 13 ezreddel kitolja az első 17-ből.

Schumacher bosszúsan szállt ki az autóból és dobta el kesztyűjét, így meglepetést jelentett, hogy a Mercedes technikai hibával magyarázta a kiesést. “Sajnos volt egy technikai problémánk, ami arra kényszerített minket, hogy várjunk” – mondta Schumacher, aki Pastor Maldonado büntetése miatt nem a 18., hanem a 17. helyről rajtolhat.

“A hátsó szárny a Q1 végén nem működött. Ez volt az oka annak, hogy a bokszban vesztegeltünk és nem mentünk ki a pályára.” Már Schumacher második gyors köre végén nem működött a szárny megfelelően, emiatt a német több tizedet veszített.

“Még nem tudom, milyen stratégiát választunk a holnapi versenyre. Nemrég estem ki és előzetesen nem számoltam azzal, hogy a 18. vagy 17. helyről kell indulnom. Emiatt nem is gondolkoztam még a taktikán.”

Nico Rosberggel nem bakizott a Mercedes, hiába volt azonban a leggyorsabb pénteken és a szombati harmadik szabadedzésen is, csak az ötödik rajthelyet szerezte meg. Rosberg sem erre az eredményre számított, de látja a helyzet jó oldalát is. “Már az is szép, hogy az ötödik hely miatt van okunk a bosszankodásra” – nyilatkozta Rosberg. “Végre ez is elérkezett.”

Rosberg a Q3-ban csak egy gyors kört futott, így egy szett gumit megspórolt holnapra. “Pontosan ez volt a stratégiánk – az időmérővel kapcsolatban kompromisszumot kötöttünk, hogy a versenyen is gyorsak legyünk. A végén most nem volt elég a tempónk, de jó vagy nagyon jó versenyt várok.”