Bár az F1 ura, Bernie Ecclestone és a trónörökös, Salman bin Hamad al Kalifa is a verseny megtartásáról beszélt péntek délután a szahíri pályán, nyilvánvaló, hogy nem mindenki örül ennek.

A Reuters jelentése szerint ötezres tömeg – más források tízszer ennyi, 50 ezer emberről beszélnek – gyülekezik a főváros, Manama Budaija negyedében, hogy tüntessen a kisebbségi szunnita uralkodóház és rezsimje, valamint a megjelenésével és programja bonyolításával tulajdonképpen őket támogató Forma-1-esek ellen.

A Force India már korábban, délután elhagyta a pályát, hogy még biztonságos körülmények között eljussanak a szállásaikra, de a hivatalos takarodó, a parc fermé viszonyok beállítása csak helyi idő szerint 18.30-kor következik, azaz a csapatok tagjai csak este indulnak majd vissza Manamába, így könnyen belefuthatnak tiltakozókba. A korábbi hetekben minden alkalommal a pénteki imák után, este voltak a legnagyobb megmozdulások, legjelentősebb zavargások.

Tiltakozók nemcsak a helyszínen, de az interneten is akadnak: a hírhedt hackercsoport, az Anonymus ma délután bejelentette, hogy a bahreini emberi jogi visszaéléseket élesen elítéli, és a rendszert az F1 jelenlétével támogató Bernie Ecclestone-nak is odasóznak.

A hackerek ígéretük szerint mától minden erejükkel az F1 ellen fordulnak, támadni fogják a sportág hivatalos oldalát (ahogy írták, a helyén “füstölgő kráter marad a kibertérben”), ellehetetlenítik a telefonos kommunikációt, elárasztják az F1-hez tartozó email-fiókokat.

Egyelőre úgy tűnik, nem csak a levegőbe beszélnek, ugyanis délután óta többször is akadozott a formula1.com, időnként teljesen elérhetetlen az oldal.

Amúgy a pályán sem állnak a helyzet magaslatán, a cikk megjelenésének idejében a rendezők tűzijátékkal próbálták feldobni a hangulatot, természetesen a robbanások hangja jó néhány emberben aggodalmat keltett.

Jó hír, hogy a cikk frissítésének időpontjára – este nyolc után – több tekintélyes F1-es szakíró is arról számolt be, hogy útjuk a pályáról a városba békés, problémamentes volt.

Ezzel együtt az Al Jazeera tudósítójának közlése szerint a Manamában összegyűlt több ezer fős tüntetést a rohamrendőrök verték szét, miután a rendszer- és F1-ellenenes jelszavakat skandáló tömeg egy része a tavalyi ellenállás és zavargások gócpontja, a Gyöngy tér felé vette az irányt.

Felvételek csütörtökről