Az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone még a Maláj Nagydíj hétvégéjén jelentette be, hogy a csapatok “többségével”, köztük a Red Bull-lal, a McLarennel és a Ferrarival is sikerült megegyeznie a sportágat keretbe foglaló szerződés, az ún. Concorde Agreemnet új, 2013-tól 2020-ig érvényes meghosszabbításáról.

Igen hamar kiderült, hogy az aláíró nagyok között azonban nincs ott a Mercedes, majd bizonyos sajtóértesülések az okokra is rámutattak: az F1 ura a fenti három csapatra szabta a pénzek elosztását, míg a büszke, nagy presztízsű német márka csak másodrangú alakulatnak számítana az új Concorde szerint.

Eccelstone az Auto Motor und Sportnak adott interjújában elárulta, hogy már egy hónapja ott van a szerződéstervezete Stuttgartban, és a múlt héten személyesen tárgyalt a Dailmer elnök-vezérigazgatójával, Dieter Zetschével, de továbbra sem sikerült megegyezniük. Az F1 ura azt is indokolta, miért nem ajánl a más nagyokéhoz hasonló szerződést a német márkának.

“A Forma-1 számára nagyon fontos a Mercedes, mindig is támogattam őket. Legalábbis ami a céget illetni. De ha megnézzük a csapat gyökereit, eredetileg Tyrrellként indultak. Azóta négy tulajdonosuk, négy különböző nevük volt (BAR, Honda, Brawn GP). Nem hiszem, hogy ez komoly hagyomány. Mindenkit ugyanúgy kezelünk, de a történelmi múltért és az eredményességért bónusz jár. Mostanában túl sok csapat cserélt már nevet. Korábban Brawnként egyeztünk meg velük, de Mercedesre cseréltek, mert az jobban cseng, ezt talán hiba volt” – nyilatkozta a szaklapnak.

A kisember hozzátette, hogy azt természetesen elismerik, hogy a Mercedes három csapatnak szállít motorokat, a Ferrari mellett csak ők vannak jelen gyári csapattal és az élő legenda, Michael Schumacher is náluk versenyez, de maga a csapat akkor is más tészta: “Persze, ezeket mi is elismerjük, de ha komolyan megnézzük, a Mercedes csak két éve lépett be az F1-be, azóta nem nyertek bajnokságot, épp csak most nyertek egy futamot.”