Bár az elmúlt egy-két hónapban aggasztó hírek érkeztek Bahreinből, többen is felvetették, hogy 2011-hez hasonlóan idén is törölni kellene a versenyt, az illetékes, a Nemzetközi Automobil Szövetség a múlt pénteken közleményben erősítette meg, hogy biztonságosnak találja az országot, így a futamot megtartják a hétvégén.

A hírre a bahreini rendszerellenes tüntetők elkeseredetten reagáltak, a hétvégén több megmozdulás is Forma-1-es ellenes élt kapott, hiszen a sporteseményt az emberek jó okkal tartják a rezsim kirakatrendezvényének, az F1 érkezése pedig Bahrein urainak támogatásaként is értékelhető.

“Itt emberek halnak meg, az F1 jelenléte miatt pedig úgy érezzük, hogy a mi vérünkben, a mi testünkön versenyeznek” – idézett egy névtelen tüntetőt a brit Daily Mail.

Az ellenzékiek radikálisabb csoportjai a futam hetére és főleg a versenyhétvégére nagy aktivitást ígérnek, holnapra például a nemzetközi repteret és a fővárost, Manamát összekötő autópályán akarnak majd gyülekezni.

A már a helyszínen lévő újságírók tudósításai alapján azonban egyelőre nyugalmasnak tekinthető Bahrein.

“Tapasztalt újságíróként az volt a kötelességem, hogy a saját szememmel is megnézzek egy ilyen eseményt” – írta a PA Sport F1-es szakírója, aki Daily Mail-es kollégáyával, Byron Younggal egy a főváros melletti faluban lezajlott tüntetésen járt hétfőn.

“Éreztem a Molotov-koktélok és a könnygáz szagát, és azon gondolkodtam, hogy mi a fenét keres az F1 Bahreinben” – írta Parks, hozzátéve, hogy Manama azonban teljesen más képet mutat. “Az élet a normális kerékvágásban, az ember nem mondaná meg, hogy arrébb mi is történt.”

A bahreini pálya főnöke, Zajed al Zajani is igyekezett hangsúlyozni, hogy az F1-esek teljes biztonságban vannak: “Azt hiszem, a saját szemének mindenki hihet. Épp most beszéltem Christian Hornerrel (a Red Bull főnöke), ő azt mondta, hogy a csapat egy része már itt van és minden rendben. Az előző este elmentek vacsorázni a városba, nem volt semmi gond.”

A Times újságírója, Kevin Eason a nyugalom okát is felfedte: “csoda lenne, ha a tüntetők az F1-es cirkusz közelébe jutnának”, ugyanis már most, a hét elején is több mint 20 rendőrségi járművet, páncélba öltözött és komoly fegyverzettel felszerelt rendőröket látott a pálya környékén. “A versennyel kapcsolatban nem kockáztatnak”, írta.

A Red Bull egyik csapattagja is biztonságosnak írta le Bahreint: “Nem láttunk semmit. Nagyon komoly a biztosítás a pályán és a VIP-vendégeknek otthont adó nagy szállodák szintén komolyan veszik a kérdést. Mindenki nagyon figyel, ezen kívül minden teljesen nyugodt. Bár tudunk róla, hogy a favakban éjszakánként történnek dolgok, mi nem láttunk-hallottunk semmilyen zavargást” – magyarázta a garázs előkészítésén dolgozó Red Bull-os.