A vasárnapi Kínai Nagydíjon Nico Rosberg és a Mercedes történelmi pillanatot élt át, hiszen mind a német pilóta, mind csapata első Forma-1-es győzelmét ünnepelhette. Ennek kapcsán a Sanghajban a második helyen beérő Jenson Button arról beszélt, hogy szerinte az F1-es győzelmi ceremóniák és az utána következő interjú, az egész szabályozott program egy kicsit tompítja a diadal pillanatait.

“Ha rajtam múlna, én úgy rendezném, hogy jobban tudjunk ünnepelni, mint ma. Vigyázni kell a motorra, a sebességváltóra, nem tudunk például gumit égetni a pályán. Nem szabad felvenni egy zászlót, nekünk nem lehetnek olyan pillanataink, mint Nigel Mansellnek voltak Silverstone-ban. A legeuforikusabb pillanatokban rángatnak el a csapattól, a családtól, a barátoktól”- idézte az Independent az angolt.

“Egy futam megnyerése természetesen nagyon különleges érzés. Persze, az ember beszél a csapattal a rádión, látja a aput, anyut és a barátnőjét, de egészen másfél órával a futam utánig nem találkozhat velük rendesen. Ez az F1 egyik hiányossága. Biztosan jó látni, hogyan örül egy pilóta a kamerák előtt, de szerintem azt kellene látni, hogy a győzelem pillanataiban micsoda érzelmek lennének a csapat, a család és a barátok társaságában. Ma beállunk a parc fermébe, megölelünk egy-két csapattagot, azt néha szó szerint elrángatnak, hogy menjünk a mérlegelésre.”

“Megértem én, hogy a tévének mutatnia kell valamit a nézőknek, de a pilótáknak hiányzik az ilyesmi. Persze nem könnyű kérdés, meg kell találni az egyensúlyt, de tényleg jobban kellene ezt csinálni. Szerintem a tévén is jobban mutatnának a valódi, spontán érzelmek!”