Míg 2008-ra Jenson Button a Forma-1 egyik be nem váltott ígéretének tűnt, 2009-es brawnos bajnoki idénye, majd az azóta a McLarennél eltöltött két idény a sportág egyik legmegbecsültebb, laza, de magabiztos versenyzőjévé formálta át. Legalábbis látszólag, ugyanis Button azt sem fél kimondani, hogy igenis ő is lehet hülye néha…

“Mindenkinek vannak stresszes napjai, néha még jó időszakokban is. Így működik az ember. Az legalábbis biztos, hogy néha én is seggfej vagyok, de ezt igyekszem nem mutatni a médiának. Azt inkább elrejtem, mert elég magamnak való ember vagyok. De nem vagyok olyan nyugis és laza, mint gondolnák, inkább csak kívülről látszik így” – mondta az Press Association Sport hírügynökségnek egy friss interjúban.

“A sportban kétféle ember van: az egyik, aki fut valami felé és a másik, aki fut valami elől, és még magam sem tudom, hogy én melyik vagyok. Imádom a munkámat, és gyűlölöm azokat a napokat, amikor nem megy jól, viszont imádom, amikor igen. Kellenek a csúcsok és a hullámvölgyek is – pedig azokat utálom, de azok adják a csúcsok értékét.”

Tavaly Button csapattársa, Lewis Hamilton látványosan magára maradt a hullámvölgyekben, ő maga viszont igen biztos háttérre támaszkodhat, a futamokon bármikor fordulhat édesapjához, Johnhoz, a barátnőjéhez, Jessica Michibatához, a tréneréhez, Mike Collier-hez, de még két barátja, Richie Williams és Chrissy Buncombe is gyakran elkíséri a versenyekre. Button nem győzi hangsúlyozni, mennyit számít ez.

“Ha időnként elszállok, amit bizony előfordul néha, akkor gyorsan visszarántanak a földre. A barátnőm vagy épp Mikey mond valamit, vagy a menedzserem, aki szintén nem beszél mellé. De még a két barátom, akik szintén gyakran ott szoktak lenni, ők is azonnal szólnak, ha valami nem oké.”

“Emlékszem, amikor Montrealban 2005-ben megszereztem a pole-t, de a harmadik helyről kiestem – amikor visszamentem a paddockba, láttam, hogy a barátom, Richie meg csak ott sörözget, jól felbosszantott. Mondtam neki, hogy te nem jössz többet, hát nem láttad, mi történt?! Ő meg mondta, hogy, hát, nem az ő hibája, hogy elszúrtam. Igaza is volt, szóval tényleg jó, ha vannak, akik helyre raknak, akik nem félnek kimondani valamit, ha kell.”