Malajziában a Force India volt az egyetlen istálló, amely két autójával is pontot szerzett a változó időjárási körülmények között. Kínában sem lehet más a célja a csapatnak, mint az első tízbe kerülés.

“Szerintem az egész csapat elégedett azzal, hogy az első két verseny után kilenc pontunk van” – nyilatkozta Paul di Resta. “Bebizonyosodott, hogy idén valóban nagyon közel vannak egymáshoz a csapatok, nem könnyű a pontszerzés, de örülünk a jó rajtnak.”

“A kínai pályának vannak szokatlan megoldásai, az egyes kanyar például nagyon hosszú, olyan, mintha soha nem akarna véget érni. Figyelni kell a bejáratánál lévő, az év egyik legnagyobbjának számító bukkanóra is, amely még nehezebbé teszi a kanyart. Ugyanakkor az előzésre is itt kínálkozik a legnagyobb esély, valamint a 14-es kanyarnál. Tavaly a DRS nagy hatékonysággal működött, hasonlót várunk idén is.”

Nico Hülkenbergnek nem a kínai a kedvenc pályája. “Nem ez a kedvenc versenyem, de a létesítmény lenyűgöző és a pályán sem olyan rossz vezetni” – fogalmazott Hülkenberg. “Nehéz megjósolni, milyen eredményt érhetünk el, de mivel a mezőny szoros, az biztos, hogy a közönség jó műsort kap a pénzéért. Nagyon egyben van a középmezőny, senki nem engedheti meg magának a lazítást, keményen kell fejlesztenünk – de erre lesz is lehetőségünk a hátralévő 18 versenyen.”

“Tavaly azt mondtam, szoros volt a harc a középmezőnyben, de idén még keményebb a csata, szinte mindenki a pontokért küzd” – magyarázta Vijay Mallya csapatfőnök. “Ez a Forma-1 szempontjából jó, de azt is jelenti, hogy nem adják olcsón a pontokat. Remek, hogy mindkét eddigi futamon szereztünk pontot, ez a cél Kínában is.”