A 2011-es lefújás után a Bahreini Nagydíj 2012-re is bekerült a Forma-1-es versenynaptárba, de a közel-keleti királyságban tavaly óta nem rendeződött a helyzet, az elmúlt évben folyamatosak voltak a zavargások, amelyek az idei futam közeledtével fel is erősödtek, a rezsim ellen tiltakozók nyíltan az F1 nyújtotta nyilvánosság kihasználására törekednek.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) két hete ugyan még kiállt a futam megtartása mellett, de azóta a szervezet is jelezte, hogy “közelről figyeli” a fejleményeket. A csapatok azt várják, hogy az FIA meghozza a megfelelő döntést.

“Nagyon kényelmetlenül érzem magam a bahreini utazással kapcsolatban. Mindannyian azt reméljük, hogy az FIA lefújja a versenyt. Én úgy látom, hogy nem igazán rendeződött a politikai helyzet, nem állnak készen a futamra. A legjobb lenne elhalasztani vagy akár törölni a versenyt” – idézte hétfőn a Guardian az egyik nagycsapat névtelenséget kérő főnökét.

“Tudom, hogy állandóan azt ismételgetjük, hogy az FIA, az F1 jogtulajdonosa és a versenyszervezők kezében van a döntés, de tényleg rajtuk múlik. Normális megfontolások alapján kell kezelni az ügyet, pénzügyi és politikai okokból nem szabad kockáztatni a biztonságunkat” – mondta a Daily Telegraph-nak egy szintén névtelenül nyilatkozó másik csapatvezető.

A nyomást az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone is érzi, de a felelősséget igyekszik a csapatokra tolni: “Ha a csapatok nem szeretnének menni, mi nem kényszeríthetjük őket” – mondta a Timesnak.

Már két hete nyílt titok egyébként, hogy az F1-es alakulatok Bahrein ejtésével is számolnak, a csapatok egytől egyig új szervezték a hétvégi Kínai Nagydíj utáni útjaikat, hogy alternatív módon rögtön Európába is visszatérhessenek a sanghaji verseny után.