A Mercedes 2010 és 2011 után az idei szezont már az élmezőnybe való betörés évének szánta, de az eredmények eddig csúnyán elmaradtak, mindössze egyetlen ponttal állnak, csak a három kiscsapatot előzik meg a konstruktőri bajnokságban.

Az autó időmérőn ugyan nem megy rosszul, Michael Schumacher egy 4. és egy 3. rajthelyet csípett már el vele, de a futamokon a Mercedes egyszerűen nem volt versenyképes. A fő gondot a gumik jelentik.

“2012 első két futama beváltatlan ígéret maradt számunkra. Michael második soros időmérős eredményei alig fél másodperccel voltak rosszabbak a pole-nál, azonban egyik versenyen sem váltottuk jó versenyteljesítményre a kvalifikációs tempót vasárnap, amikor igazán számít. A malajziai futam óta a csapat kielemezte, hogyan is javíthatnánk a gumihasználaton. A Kínai Nagydíj választ ad majd arra, mennyit haladtunk, igaz, az időjárás és a pálya jellege is más lesz, mint Melbourne-ben vagy Malajziában” – mondta a Mercedes motorsportfőnöke, Norbert Haug a jövő hétvégi futam előzetesében.

A csapatfőnök, Ross Brawn tegnap a brackleyi központból nyilatkozva jóval bővebben is kivesézte a témát:

“Azt hiszem, a beállításokkal is sokat tehetünk a probléma megoldásáért. Igyekszünk rájönni, hogyan kezeljük a helyzetet, de Malajzia igen érdekes volt, mert mind az első, mind a második helyen végző autó – ahogy azt a pénteki edzésekről tudtuk – nagyon-nagyon kíméletlenül bánt a gumikkal, vasárnap azonban már épp ellenkezőleg.”

“Az optimálistól 15-20 fokkal eltérő hőmérséklet már igen kritikus számunkra, elég kicsi a működési keret. Azon belül még megoldják a pilóták, visszavehetnek egy kicsit, ha úgy érzik, nagyon fogy a gumi, de kívül igen nehéz a dolguk” – magyarázta a mérnök.

Brawn ezzel együtt hangsúlyozza, hogy szerinte alapvetően nem rontották el az autót, de a végleges kiismerése és behangolása még időbe telik majd.

“Péntekenként versenybeállításokkal megy az autónk, jócskán megtankolva. Úgy gondoljuk, mások se mehetnek több benzinnel, az már elég nehéz lenne, ha pedig összevetjük a köridőket, akkor jónak látszunk. Kellene egy tiszta hétvége, hogy valóban meg tudjuk ítélni, de az biztos, hogy az autónknak sokféle körülményhez kellene alkalmazkodnia, szóval ha valamivel foglalkoznunk kell, akkor az ez a terület, kiterjeszteni az ideális működést.”

“Persze ott van az a dilemma is, hogy inkább hajtsunk az időnkénti kiváló teljesítményre vagy inkább vegyünk vissza a csúcsteljesítményből és működjünk szélesebb alapokon. Tudjuk, hogy az utóbbira mindenképp szükség van, de azt hiszem, menni is fog, tudunk majd dönteni.”

“Mindenképp szeretnék pár tiszta hétvégét látni, viszonylag állandó körülményekkel, úgy majd kiderül, hol állunk. Szerintem pár csapat még nincs a helyén az eredményeket tekintve, és talán mi vagyunk a legextrémebb példa. Úgy gondolom, még mindannyian csak szokjuk az új gumikeverékeket.”