Története legpocsékabb idényén van túl a Williams, a kék-fehérek a pontverseny kilencedik helyén zártak úgy, hogy 19 verseny alatt mindössze öt pontot szereztek. A Williamsnél több személyi változás is történt a technikai stábban, Pastor Maldonado, az istálló jelenlegi egyetlen pilótája szerint jövőre jobbra fordulnak a dolgok.

“Bízom a csapatban, egyébként sem mehet az ideinél rosszabbul a következő év” – nyilatkozta Maldonado, akinek csapattársát még keresi a vezetőség. “Biztos vagyok benne, hogy javulni fogunk, keményen dolgoztunk azért, hogy jobb csapattá váljunk. Remélem, jövőre jobb és versenyképesebb autónk lesz, amellyel mindig a pontokért vagy legalább jobb pozíciókért küzdhetek.”

“Ez a legrosszabb, amikor újoncként semmi nem működik az első évben, mert nagyon sok mindent kell megtanulni. Ennek ellenére jól védekeztem, még Rubens ellen is. Tanulóév volt, nagyon gyorsan alkalmazkodtam és jól éreztem magam a csapatban, ami jó dolog.”