Az autóversenyzést ugyan november végén abbahagyták a Forma-1-es pilóták, de valódi élsportolókként a jövő márciusi kezdésig is keményen dolgoznak, készülnek a következő idényre. A McLaren két pilótája, Lewis Hamilton és Jenson Button a The Sun sportrovatának nyilatkozott a téli programjáról.

“Nagyon szigorúan veszem ezt, még karácsonykor is tartom magam a diétámhoz. A reggeli fehérjés shake pár szem datolyával és mazsolával – szörnyű, tényleg borzalmas, de összeturmixolom az egészet. Ott ülök az asztalnál, látom, hogy mindenki eszi a nagy adag palacsintát, gofrit, tojást, bacont, és majd belehalok, igazi kínzás” – mondta Hamilton. “Ha bármit ehetnék, legjobban baconos szendvicset szeretnék, de tudom, hogy nem szabad. Az ebédem általában bab valami szósszal és barna rizzsel, vacsorára pedig hal vagy csirke.”

Button szintén hasonló étrendet visz: “A csapat szeretné, ha könnyebb lennék annál, mint amilyen valóban lennék. Gyakorlatilag nem is fogyasztok szénhidrátokat, csak ha nagyon keményen edzek. Reggelente csak fehérjét fogyasztok, gyakorlatilag minden reggel tojást.”

“Múlt télen elég nehéz voltam, ezért elmentem egy specialistához, mondtam, hogy fogynom kellene úgy, hogy az erőmből nem veszítek. Összeállítottak nekem egy étrendet, egészen megdöbbentem, amikor megláttam. Gyakorlatilag tojás és steak reggelire, semmi szénhidrát. Naponta csak egy étkezésre fogyaszthattam szénhidrátot, mondjuk barna rizst vagy édesburgonyát. De három hét alatt négy százalékkal csökkent a testzsírtömegem, és azóta sem jött vissza.”

A gyárba való visszatérés, a tesztelés megkezdése előtt Hamilton az USA-ban, Coloradóban edz trénerével, Antti Vierulával, míg Button kedvenc üdülőhelyén, Hawaiin tölt pár hetet barátnőjével, Jessica Michibatával és edzőjével Mike Collier-vel.

“Egy tipikus téli edzésnapon 4 és fél órát töltünk azzal, hogy felmászunk a hegyre és lefutunk, persze mély hóban. Nagyon kemény. Vagy sítúrázunk. Utána ebéd, egy óra pihenő, aztán irány az edzőterem, törzsizomzat-erősítés és súlyzózás. Este néhány hossz a medencében amolyan levezetésnek. Aztán még nyújtások, olyasmi, mint a pilates. Nyolc-fél kilencre kikészülök. És ez megy heti hat napon” – fejtegette Hamilton.  


Button, aki az elmúlt években a triatlon szerelmese lett, most is ilyen keretek között edz:

“Őszintén szólva az én tréningem inkább triatlon-felkészülés. Amint megérkezek Hawaiira, néhány barátommal futunk egy maratont, szeretnénk négy óra alá szorítani az időt. Ez elég durva lesz, még sosem teljesítettem maratoni távot. Sokat biciklizek és úszok is majd, és persze lesznek izomerősítő gyakorlatok is, főleg a nyakon” – magyarázta a pilóta, aki szeretne majd valamikor a triatlon-világbajnokságon is indulni, méghozzá nem sztárvendégként, hanem valódi nevezőként.