Miután a Lotus Renault az elmúlt három hétben tisztázta 2012-es felállását, azaz hogy a csapatnál Kimi Räikkönen és Romain Grosjean versenyez majd, Vitalij Petrov és Bruno Senna nehéz helyzetbe került.

A nagynevű brazil elvileg maradhatna az enstone-i alakulatnál tartalékosként, a hét elején pedig az is felröppent, hogy az amerikai NASCAR-ban próbálhat szerencsét, a legfrissebb hírek azonban már a Williamshez kötik.

A grove-i alakulatnál – papíron legalábbis – a venezuelai Pastor Maldonado helye biztos, a másik ülésért azonban az elmúlt két évben versenyeztetett Rubens Barrichello, a Force Indiától ejtett és eddig fő esélyesnek tűnő Adrian Sutil is küzd.

A brazil Globo Esporte viszont úgy tudja, mostanra Senna lépett előre, a brazil pilóta állítólag már látogatást tett a Williamsnél, ahol felmérték a kondícióját, méretet vettek róla és a mérnöki gárdával is megbeszélést folytatott. Az esélyeinek igen jót tesz az is, hogy jelentős szponzori háttérrel rendelkezik, igaz, Sutilnak ott a Medion, Petrovnak az orosz cégek és a német Auto Motor und Sport szerint már Barrichello is összekapart egy ötmillió eurós csomagot.

Ha Senna a Williamshez igazol, akkor 2012-re újra összeáll az 1994-ben papíron jól mutató, de végül tragédiába forduló Senna-Williams-Renault kombináció. Ki tudja, lehet, hogy a csapatnál úgy érzik, Brunónak tartoznak egy lehetőséggel, miután legendás nagybátyja, a háromszoros bajnok 17 évvel ezelőtt az ő autójukban veszítette életét Imolában.

A pilóta a holland GPUpdate.comnak nyilatkozva megerősítette a willamses szálat, de azt mondta, még semmi sem garantált.

“Természetesen dolgozom a legjobb megoldás megtalálásán, de egyelőre semmi sem biztos. Még sokat kell tenni, de remélhetőleg találok ülést. Kapcsolatban vagyunk velük (a Williamsszel) 2012-t illetően, de több más csapattal is” – mondta, hozzátéve, újra megerősítve, hogy a tartalékosi szerep sem kizárt valahol. “Biztosan lenne ilyen lehetőség is, de annak is megfelelőnek kell lennie. Ha péntekenként nem lehet vezetni, akkor nincs értelme. De remélem, hogy nem így lesz és vezethetek majd egy normális autót.”

Míg Senna a Williamshez tarthat, a BBC volt szakkommentátora, az egykori Tyrrell-, Brabham, Bennetton- és McLaren-pilóta, Martin Brundle a Twitteren arról írt, hogy Petrov a Caterhamnél (idén még Team Lotus), Jarno Trulli helyén bukkanhat fel.