Francia Nagydíjat utoljára 2008-ban rendeztek Magny-Cours-ban, majd a szervezők anyagi nehézségek miatt ejtették a versenyt. Később több új helyszín ötlete is felmerült, de a projektekből nem lett semmi, azonban idén újra lendületet kapott a futam feltámasztása.

A közismerten motorsportrajongó francia miniszterelnök, Francois Fillon nyáron ad hoc munkacsoportot szervezett a verseny újjáélesztésére, amelyet 2013-tól a Paul Ricard pályán, a Belga Nagydíjjal évi rotációban rendeznének.

A munkacsoport vezetője, Gilles Dufeigneux szeptemberben a Belga Nagydíjon tárgyalt Bernie Ecclestone-nal, és egy friss interjújában megerősítette, hogy a terv továbbra is jól halad.

“A dolgok tényleg mozgásban vannak. Minden lámpa zöldre váltott vagy hamarosan zöldre vált majd. Jelenleg három szóval foglalhatnám össze a hozzáállásomat: bizakodás, megfontoltság és alázat. A megvalósítási szakaszba léptünk, a végső döntések is rövidesen, januárban vagy február elején megszületnek” – mondta a Nice-Matinnek.

A Francia Nagydíj ügyén az is sokat lendít, hogy az elmúlt évek “aszálya” után 2012-ben már három francia versenyző – Romain Grosjean a Lotusnál, Jean-Eric Vernge a Toro Rossónál és Charles Pic a Marussiánál – is lesz a rajtrácson.