Pénteken délután hivatalossá vált a Force India 2012-es felállása, ahogy arra a korábbi információk alapján számítani lehetett, Adrian Sutilt elküldte az istálló. Az eddigi tartalékos Nico Hülkenberg ülhet be Sutil autójába jövőre, csapattársa Paul di Resta lesz.

“Természetesen elégedett vagyok, hogy maradhatok a Force Indiánál, és esélyt kapok a versenyzésre jövőre” – nyilatkozta Hülkenberg. “Nem volt egyszerű a kispadról figyelni az idei szezont, de mindent megtettem annak érdekében, hogy a csapatnak bizonyítsam a képességeimet.”

“Abszolút motivált vagyok 2012-re, szeretnék mindenkinek köszönetet mondani azért, hogy hitt bennem és megadta ezt az esélyt számomra. Készen állok arra, hogy visszaálljak a munkába és segítsek új autónk fejlesztésében, jöhetne már az első jerezi teszt.”

Di Resta örül az újabb lehetőségnek. “Tényleg alig várom második Forma-1-es szezonomat” – mondta di Resta. “Mindig mondtam, hogy imádok része lenni ennek a csapatnak, ambiciózus, éhes a sikerre és kiválóan tudunk együtt dolgozni.”

Vijay Mallya csapatfőnök a kötelező szavakkal búcsúzott Sutiltól. “Az új felállásunk értelmében búcsút kell vennünk Adriantól, aki a kezdetek óta a csapattal volt” – fogalmazott Mallya. “Központi szerepet játszott az elmúlt négy évben elért sikerekben, minden jót kívánunk neki a jövőre. Ami Pault illeti, szerintem mindenki felkapta a fejét első idényében nyújtott teljesítménye láttán, Nicót pedig eleve új csillagként szerződtettük 2010 végén. Noha csak kevés időt tölthetett az autóban, meggyőzött minket arról, hogy versenyzői állást érdemel 2012-re.”