Tizenhét év után Jos Verstappen kipakolt, a holland szerint az 1994-es idényben, amikor Michael Schumacher csapattársa volt, nem egyforma autókkal versenyeztek. Verstappen azt állítja, hogy a német Benettonjában tiltott eszközök voltak, egy szabályos autóval szerinte képtelenség lett volna olyan időket futni, amilyenekre Schumacher képes volt. Verstappen szerint beismeréssel ért fel Flavio Briatore részéről, hogy amikor beszélni akart az ügyről, a csapatfőnök elhajtotta.

“Idén láthattuk, még Michael is függ a technikától” – nyilatkozta Verstappen a NUsport című lapnak. “A legtöbb ember számára isten volt, pedig nem egy Superman, soha nem is volt az. Amikor gokartoztunk, soha nem vert meg, és azt is tudom, mi történt a Benetonnál 1994-ben, amikor csapattársak voltunk.”

“Tudom, hogy sokan azt gondolják majd, csak kifogásokat keresek, de egyszerűen tudom, hogy az ő autója másmilyen volt, mint az enyém. Mindig azt gondoltam, hogy ez nem lehetséges: én is szívesen fékeztem volna a legvégső határon és támadtam volna meg a kanyarokat a lehető legkeményebben, de erre csak Michaelnek volt módja.”

Verstappen számára a trükközés akkor vált egyértelművé, amikor Hockenheimben vezethette Schumacher “normális” autóját. “Elektronikus segédeszközök voltak abban az autóban. Soha nem fogják beismerni, de én meg vagyok győződve róla. Később megkérdeztem erről az ügyről Flavio Briatorét, de csak annyit mondott, hogy ne beszéljünk erről. Szóval eleget tudok.”

“Vezettem Michael autóját néhány alkalommal, például Hockenheimben, de kicsúsztam. Nem létezik, hogy azzal a beállítással annyira gyors tudott volna lenni, a rendszer akkor éppen nem volt az autóban.” Schumacher 1994-ben szerezte első világbajnoki címét, amikor az utolsó futamon ütközött Damon Hill-lel.