A Ferrari és a Red Bull múlt héten megerősítette, hogy a továbbiakban nem kíván részt venni a csapatok szövetségének munkájában. Hivatalosan februárban szűnik meg az érintett istállók FOTA-tagsága, a megmaradt tagok kedden válságtanácskozást tartanak arról, hogy a két főszereplő kilépése után milyen jövő várhat a szervezetre.

A Red Bull és a Ferrari a költségcsökkentési egyezményről (RRA) szóló nézeteltérések miatt hagyta el a FOTA-t, amelynek következménye a szövetség darabokra hullása lehet. Furcsa módon a tagok nem így látják a helyzetet, egy csapatfőnök, akinek együttese továbbra is a FOTA tagja, még örül is a két nagycsapat távozásának.

“Mostantól egyszerűbben hozhatunk pozitív döntéseket, ahelyett, hogy végeláthatatlan vitákat folytatnánk dolgokról, amelyeket folyamatosan blokkolnak az egymás ellen harcoló csapatok” – nyilatkozta a névtelenséget kért illető. Bernie Ecclestone már korábban eljárta örömtáncát a Ferrari és a Red Bull kilépése miatt, bár a kereskedelmi jogok tulajdonosa szerint ezzel a FOTA el is veszítette jelentőségét.

A Mercedes GP szerint fontos lenne, hogy a FOTA fennmaradjon. “A FOTA léte egyszerűen létfontosságú” – nyilatkozta Norbert Haug, a Mercedes sportfőnöke. “A célok, amelyeket kitűztünk magunk elé, nagyon fontosak és úgy gondolom, hogy éppen az úgynevezett élcsapatokon múlik az egyensúly.” A vezérigazgató szerint is tovább kell menni azon az úton, amelyen a FOTA elindult. “Bukkanóhoz érkeztünk, de a háttérben folytatódik a munka, hogy valahogy megoldjuk ezt az ügyet. Mi minden segítséget megadunk ehhez, a költségek feletti kontroll ugyanakkor nagyon fontos” – fogalmazott Nick Fry.

Az Autosport múlt héten arról írt, hogy a négy nagycsapat, a Red Bull, a McLaren, a Ferrari és a Mercedes GP hamarosan közös megbeszélésen, külön is egyeztet a FOTA jövőjéről.