Lewis Hamilton pocsék nyara és ősze kapcsán jó néhányan felvetették, hogy a mclarenes pilótának közvetlen személyes támogatásra lenne szüksége, új menedzsmentje, az XIX Entertainment talán nem foglakozik vele eleget.

A pilótának ugyan az eredmények tekintetében a korábbiaknál sokkal jobb hétvégéje volt legutóbb Koreában, de Hamilton ennek ellenére lehangoltabbnak tűnt, mint bármikor. Azóta kiderült, hogy a háttérben a Nicole Scherzingerrel zátonyra futott kapcsolata, a szkításuk állhatott.

Úgy tűnik a jongami jelek már a menedzsment ingerküszöbét is elérték, így az XIX vezetője, Simon Fuller Indiában személyesen lesz ott Hamilton mellett – Ausztrália után mindössze másodszor. Tegyük hozzá, állítólag Fuller ügyfele problémáitól függetlenül már rég tervezte az indiai jelenlétet.  

A Jongamban pole-t szerző, majd a versenyen másodikként célba érő Hamilton India előtt feldobottnak tűnik egyébként, az új helyszín őt is izgatja.

“Hihetetlen, hogy mennyien ismerik a Forma-1-et, mennyien várják a versenyt” – mondta a mclarenes, aki szeptemberben már 40 ezres tömeg előtt bemutatózott Bangalore-ban.

“Máris sokat tudnak a sportágról, szerintem nagy durranás lesz a futam. Persze Indiában amúgy is bolondulnak a sportokért. Minden a krikettről szól, ami nem csoda, hiszen nagyon sikeresek benne. De úgy gondolom, az emberek a Forma-1-et is a szívükbe zárják majd.”

Magáról a versenyről, az esélyekről is bizakodva beszélt: “Szingapúrban, Japánban és Koreában is gyorsak voltunk, azt hiszem, az élmezőny erőviszonyai már beálltak így az idény végére. Azt hiszem, minden pályán gyors lehet az autónk, szóval remélem, hogy a mostani hétvégén is a győzelemért küzdhetünk!”