Mivel a hétvégén következő első Indiai Nagydíj helyszíne a vadonatúj Buddh pálya, így senki nem rendelkezik pontos adatokkal, minden csapat az előzetes számításokra, szimulátoros munkára támaszkodhat csak, így vannak ezzel a Red Bullnál is.

“Jó szimulátoros munkát végeztünk, de ami a kerékvetőket és az egyéb apróbb részleteket illeti, azokat persze csak ott ismerjük majd ki. Azt mondanám, olyan 85 százalékosan sejtjük, milyen is a pálya. A szimulátoron elég jó, gyors ritmusúnak tűnik, izgalmasnak látszik. Elég meleg lesz, ami kihívást jelent majd a gumik szempontjából” – mondta Mark Webber.

“Mire elrajtolunk Indában, már jó néhányt kört levezettem a pályán a szimulátoron. Lassabb kanyarok, gyors egyenesek folynak egymásba. A szintkülönbségek igen komolyak, nagyjából mint Spában vagy Törökországban, ami egy plusz elemet jelent a vezetés szempontjából” – magyarázta a világbajnok Vettel.

“Emellett úgy számítjuk, hogy Monza után itt lesz a második legnagyobb átlagsebesség, 235 km/óra, és szerintem bőven lesz előzési lehetőség is. Nagyon várom Indiát, mindig így vagyok, ha új pályán versenyezhetünk!” – tette hozzá.

Így versenyez virtuálisan Vettel és Webber a Buddh pályán