Ahogy már korábban is írtuk, a tavalyi szezonzáró körmenet tanulságait levonva az abu-dzabi futam szervezői úgy döntöttek, néhány ponton átépítik a pályát, hogy több lehetőség legyen az előzésekre.

Az Autosport értesülései szerint három ponton módosul jelentősen az aszfaltcsík: az 5-6. sikán és a 7. kanyar bejárata jóval szélesebb lesz, így több ívről is lehet támadni, az eddig kifelé lejtő 9. kanyar kijáratát megemelik, befelé dől majd, míg a 13-14. lassú balosokat egyetlen, gyorsabb ívvé egyesítik.

A Kínai Nagydíjon nyilatkozva Michael Schumacher üdvözölte a változtatásokat:

“Örömmel halljuk, hogy miután Abu-Dzabiban egy nagyon jó pályát építettek, továbbra is nyitottak a változásokra, hogy a jövőben javítsanak az előzési helyzeten. Azt hiszem, ez egy lépés a jó irányba, meglátjuk, mi lesz. Bár ha megnézzük, idén eleve jóval több előzés van, szerintem a látvány és az érdeklődés tekintetben nagyot ugrott a sportág.”

Szintén pályás hír, hogy a naptárban az Abu-Dzabit megelőző új Indiai Nagydíj helyszíne nevet kapott: a versenypálya a tágabb otthonának számító Gautam Budh Nagar régió után a Buddh International Circuit lett a keresztségben, jelentették be a szervezők.