Bár a gyorsan kopó Pirelli-gumik kétség kívül izgalmassá tették az eddigi futamokat, az olasz gyártó motorsportfőnöke nem garantálja, hogy ez már egész évben így lesz. A szakember szerint a következő, Török Nagydíjon elég nehéz lesz a gumihelyzet.

“A dolog futamról futamra, pályáról pályára változni fog attól függően, milyen a gumi és milyen az aszfalt. A következő, isztambuli verseny nagyon megterheli majd a gumikat, szállítói szempontból talán a legrosszabb hely számunkra. Megint más stratégiákra lesz szükség. De az eddigi versenyek miatt nagyon sok dicséretet kaptunk, ha így folytatjuk, jó idényünk lesz” – magyarázta Paul Hembery az Autosportnak.

“Azt hiszem, Törökország a kopás szempontjából nagyon hasonlít majd Sepangra, ha nem lesz még rosszabb a helyzet, mert az aszfalt nagyon-nagyon érdes felületű” – tette hozzá.

Hembery szerint jelenleg első számú feladatuk a kemény keverékű abroncsok élettartamának növelése, mert az eddigi futamok alapján kopás tekintetében nem sokkal múlta felül a lágyakat, így a csapatok automatikusan az utóbbi, gyorsabb gumikat használták, a kemény csak amolyan szükséges rossz volt.

“Megvizsgáljuk, hogy ki tudunk-e még pár kört hozni a keményekből. Az elmúlt versenyeken világossá vált, hogy három-négy környi élettartam hiányzik még belőlük. Semmiképp sem szeretnénk, ha a csapatok mind ráállnának egy egyenstratégiára.”

A Pirelli már Isztambulban a csapatok rendelkezésére bocsájtja a szabadedzéseken az új, kísérleti kemény keveréket, amelyet a tervek szerint a Spanyol vagy a Brit Nagydíjon vetnek be először élesben.