Február eleji, olaszországi ralibalesete óta Robert Kubicát a Pietra Ligure-i Santa Corona kórházban kezelték, de a lengyel tíz héttel a történtek után végre elhagyhatta az intézményt.

“Robert Kubica már nem tartózkodik a Pietra Ligure-i Santa Corona kórházban. Az állapota jó, a rehabilitációs szakaszt már a kórházon kívül kezdi meg. A Santa Corona-beli kezelőorvosai a későbbiekben is figyelemmel kísérik majd a gyógyulását” – idézte a kórház szóvivőjét a helyi IVG.it honlap.

Kubica egy nemrég adott interjúban elmondta, hogy előbb monacói otthonában tölt majd pár napot, azután pedig visszatér Olaszországba, hogy a Renault csapatorvosa, Riccardo Ceccarelli felügyelete alatt végezze a rehabilitációs programot. Ceccarelli doktor pár napja hangsúlyozta, hogy Kubica F1-es visszatérésének esélyeiről érdemben csak a nyár végén lehet majd beszélni.

“Majd a baleset után hat hónappal meglátjuk. Hagynunk kell, hogy a természet tegye a dolgát, bár Robertet ismerve bizakodóak vagyunk a gyógyulást illetően” – mondta az orvos.

Ceccarelli elmondta, hogy Kubica mellett egy négyfős stáb dolgozik majd napi 6-8 órában, a kéz-, könyök- és lábsérülései miatt a versenyző szinte három sérült egyben. A Renault veterán F1-es orvosa szintén hangsúlyozta, hogy a rehabilitáció során is kapcsolatban maradnak a korábbi orvosokkal, különösen a lengyel csúnyán megroncsolódott jobb kezét műtő specialistával, Igor Rossello professzorral. A kéz gyógyulásáról egyelőre nem lehet biztosat állítani.

“Az idegek újjáépülése a leghosszabb folyamat, szóval az első pár hónapban nehéz felmérni, milyen lesz a gyógyulás. A kéz érzékenysége jó, azonban nem mindenütt – de megvan és visszanyeri majd a használhatóságát. A lábbal nincs sok gond, Robert a bal lábát terheli, de fokozatosan már a jobbat is kezdi” – magyarázta Ceccarelli.