Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes, 1.)
“Ez volt az egyik legjobb versenyem! A stratégiánk sokat segített, az új lágy gumik tovább tartottak.
A kerékcserék fantasztikusan sikerültek. A kocsit remek volt vezetni, a vége felé igyekeztem vigyázni a gumikra, miközben gyorsulni próbáltam. Remekül érzem magam attól, hogy elhoztam a győzelmet a srácoknak (a szerelőinek). Ami a rajt előtti benzinfolyást illeti [Hamilton motorja nehezen indult be, amikor el akarta hagyni a garázst, hogy a rajtrácsra menjen], nem tudom pontosan, mi történt, de szerencsére minden összeállt.”

“Sokat kell még dolgoznunk, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat a Red Bull-lal szemben. Az edzéseken még javulnunk kell. Nagyon rég nem ültem ezen a helyen, de a sok kemény munka, a fejlesztéseink most megtérültek.”

Sebastian Vettel (Red Bull-Renault, 2.)
“Tanulságos verseny volt, még ha kicsit másként is képzeltük a végeredményt. Elkövettünk néhány hibát, ezzel magunkra húztuk a McLareneket. Kétcserés taktikát választottunk, de ahogy Felipe (Massa) eredményén is látszik, ez nem igazán működött. Ez is azt mutatja, hogy elég egy kis hiba, és máris nyakunkon az ellenfél. Nem működött a rádióm ([a futam nagy részében], így nem tudtam, a többiek milyen taktikával, milyen gumikon futnak. Voltak problémáink a KERS-sel is, de a kocsi így is elég gyors volt. Nyugodtnak kellett maradnom, és tartani magam a megbeszélt stratégiához.”

“Lewis és a McLaren ma jobb volt, gratulálok nekik az eredményhez. Nem vagyok elégedetlen a második hellyel, ez is egy csomó pontot jelent. Csak én tudtam minden futam után dobogóra állni, úgyhogy elégedett vagyok.”

Mark Webber (Red Bull-Renault, 3.)
“Kemény gumikon kezdtem és úgy tűnik, ez nem volt túl jó választás, hiszen meglepő módon ezek az abroncsok nem voltak valami tartósak. A rajt után mindenki egyszerre használta az állítható hátsó szárnyat, így nehéz volt felzárkóznom a vezetőkhöz, de miután felraktuk a lágy gumikat, elkezdhettem versenyezni. Valahol a 15. körtől kezdve kezdtem el magabiztosan vezetni, maradt néhány szett lágy gumim [az időmérőről]. A csapat nagyon sokat segített, hogy ne adjam fel, bátorítottak.”

“Gratulálok Lewisnak a győzelemhez, a McLaren megérdemelten nyert, de mi is erős versenyt zártunk a konstruktőrök bajnokságában.”