Bár a szombati időmérő után Fernando Alonso még a dobogót nevezte meg célként, hozzátéve, hogy 4-5. hellyel is beérné a Kínai Nagydíjon, a spanyol végül csak a 7. helyen zárt vasárnap. Alonso – Vettellel és Massával együtt – kétkiállásos stratégiával próbálkozott, de ahogy mások, ő sem tudta eredményre váltani az utolsó, hosszú kemény gumis etapot.

A futam után az újságíróknak nyilatkozva a ferraris azonban azt mondta, hogy nem ez volt a fő ok, a Ferrari egyszerűen lassú.

“Most megláttuk, melyik volt a legjobb stratégia. Úgy nagyon könnyű stratégiát választani, ha miénk a leggyorsabb autó, úgy viszont nehéz, ha lassúak vagyunk. Webber ma megmutatta, hogy a kvalifikáció nem túl fontos.”

“A fő, hogy jó legyen a gumikopás és a stratégia, idén előzni is lehet. Amint mondtam, könnyű a helyzet a leggyorsabb autóval, mint a Red Bullnál, ők kiállhatnak háromszor, kétszer vagy egyszer, akkor is a dobogón végeznek. Nekünk mindenek előtt javítanunk kell az autón. Nem hiszem, hogy a stratégián múlott, sokkal lassabbak voltunk az előttünk lévőknél, így is, úgy is hasonló eredménnyel zártunk volna.”

Alonso főleg az utolsó szakaszban erőtlenedett el, de azt állítja, hogy nem műszaki probléma miatt történt így:

“Nem, nem volt különösebb probléma. Egyszerűen csak nem sosem voltunk elég gyorsak, a verseny alatt folyamatosan pozíciókat veszítettünk. Két kiállás mellett döntöttünk, bizonyos szakaszban úgy látszott, jó helyzetben vagyunk, de a többiek hátulról jöttek, mint a golyó. Igyekeztünk tartani magunkat, és célba érni akármilyen pozícióban.”

Alonso csapattársa, Felipe Massa a 6. lett, a brazil a spanyolhoz hasonlóan süllyedt el a futam végén.