Az ausztráliai kizárás után a saberes Sergio Perez Sepangban sem vigasztalódhatott egy jó eredménnyel, a mexikói újonc ugyanis kiállni kényszerült, miután ráhajtott egy, a Sebatien Buemi Toro Rossójáról leesett alkatrészre.

Azóta tisztázódott, hogy az STR egy ballasztot pottyantott le, az állítólag közel 6 kg-os darab pedig csúnyán összetörte a Sauber padlólemezét, a kasztni javíthatatlan, Hinwilből kell újat szállítani Sanghajba.

“A kasztni elég csúnyán fest. Eddig csak egyetlen alkalommal nem tudtunk megjavítani egy kasztnit, amikor Frentzen 1994-ben Monacóban törte össze az autót” – mondta a svájci Blicknek a csapatigazgató, Beat Zehnder. “Lyuk van a kasztnin, ezért Kínára Sergio újat kap.”

Zehnder hozzátette, hogy a ballasztra való ráfutás szinte aknaként működött az autó alatt, az ilyesmi pedig biztonsági aggályokat is felvet, ezért az FIA felé is jelentést tettek.

A Sauber C30-asa egyébként a paddock egyik csodabogara idén, hiszen a svájci autó mindenkiénél jobban kíméli a gumikat. Melbourne-ben Perez mindössze egy kiállással ment végig a futamon, Sepangban pedig Kobajasi Kamui látogatott csak kétszer a bokszutcába, míg a többség három vagy négy kiállással tudott végigmenni.
 
“Úgy tűnik, az autó finoman bánik a gumikkal – meggyőződésem, hogy ez még szép eredményeket hozhat” – ismerte el büszkén Zehnder, aki azt is elmondta, hogy a Török Nagydíjra a Red Bull kipufogórendszeréhez hasonló újítást terveznek, amely fél másodpercet adhat majd körönként.