A Team Lotus 2011-re elszakadt a két másik újonccsapattól, a Maláj Nagydíj időmérőjén csak tizedekre voltak a Williamstől, a futamon pedig Heikki Kovalainen már majdnem elkapta az egyik Toro Rossót. A csapatnál megint a veterán Jarno Trulli húzta a rövidebbet, az olasz kuplungprobléma miatt kiállni kényszerült.

A kiscsapat technikai főnöke, Mike Gascoyne szerint pont az ilyesmiket kellene már csak kiküszöbölniük ahhoz, hogy valóban a középmezőnybe léphessenek.

“Messze ez a legjobb szereplésünk. És még a megbízhatóság terén is előreléptünk egy kicsit. A pilóták úgy érezték, hogy ha (műszaki hibák nélkül) egy kicsit több időnk lenne a hétvégén a pályán, a még hiányzó pár tizedet is behozzuk. Ha a végén sikerült volna elkapnunk Alguersuarit, első alkalommal vertünk volna valakit erőből (a régiek közül)” – mondta az Austosportnak a mérnök.

“Csak hatan köröztek le minket, versenyképesek voltunk a középmezőnnyel, és a lekörözéseknél már lelassulni volt nehéz, hogy elengedjük az autókat. Valódi előrelépés!”

“Végig azt mondtuk, hogy el kell jutnunk a középmezőnybe, a téli teszteken már éreztük ezt. Melbourne-ben nem mentünk jól, sokan szkeptikusan néztek ránk, de remélem, hogy most bizonyítottuk, mire vagyunk képesek!”