Bár a téli teszteken a McLaren legfőbb gondját a radikális kipufogórendszer és padlólemez jelentette, a csapat a szezonnyitóra egyszerűsített az autón és versenyképesebbé is vált. A Maláj Nagydíjon a wokingiak még közelebb kerültek a Red Bullhoz, Kínában pedig a már említett területek újabb fejlesztéseivel szeretnének még előrébb lépni.

Lewis Hamilton már Sepangban is próbálgatta az újításokat a szabadedzésen, de a csapat végül inkább a Kínai Nagydíjra hagyta az éles bevetést.
 
“Van pár dolog, amiket pénteken kipróbálunk majd, ez a sport ilyen. Szerintem közel vagyunk (a Red Bullhoz), de szeretném, ha még közelebb vagy akár előttük járnánk. Az én dolgom a hajtás, az autó jobbá tétele, amit meg is próbálunk teljesíteni. Érdekes munka vár ránk pénteken Kínában, idő viszont nem lesz sok. Igyekszünk a legjobban dolgozni” – mondta a csapatfőnök, Martin Whitmarsh.

“Ha megnézzük, mennyit fejlődtünk az elmúlt négy-öt hétben, látható, hogy a jó irányba tartunk, de továbbra is arra kell haladnunk, ha versenyképesek akarunk lenni, futamokat szeretnénk és a bajnoki címet szeretnénk megnyerni.”

A kérdésre, hogyha előnyt jelentettek az újítások Sepangban, miért nem tették fel őket már a Maláj Nagydíjra, Whitmarsh a jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok-elvvel reagált.

“Némelyik elem gyorsított az autón, de elsősorban a futam megnyerésére kell koncentrálni. Az autó fejlesztgetése ütközik ezzel, és úgy gondoltuk, hogy van egy eleve egész jó csomagunk, amely már túl van egy futamon, ezért inkább maradunk annál. A padlólemezen tovább dolgozunk Kínában, és tovább javulunk.”
 
A csapatfőnök a Sepangban látott teljesítményükről kimondottan elégedetten beszélt:

“El kell ismerni, hogy mit nyújtottunk az időmérőn! Szerintem nagyon közel voltunk, és a versenytempónk – eltekintve attól, hogy Lewisnak problémája volt a végén – is jó volt, a második etapján Lewis felzárkózott Sebastianra, az utolsó etapon pedig Jenson tette ugyanezt.”

“A kvalifikáción láthatóan megvolt a lehetőségünk a pole-ra, a versenyen pedig képesek voltunk valóban üldözni. Lewis számára csalódást hozott a délután, időt veszített, amikor a kiválóan rajtoló Nick (Heidfeld) a külső íven elé került. De a második etapja jó volt, a harmadik is tisztességes volt, csak a negyedik volt bajos, valószínűleg mert már használt kemény gumikon volt” – magyarázta Whitmarsh.