Tanácstalanság uralkodik a Ferrarinál a Maláj Nagydíj időmérő edzése után. Fernando Alonso minden igyekezete ellenére közel egy másodpercet kapott Sebastian Vetteltől, Felipe Massa hátránya pedig másfél szekundomhoz közelít.

Stefano Domenicali csapatfőnök szerint az embereinek rengeteget kell dolgozniuk a következő hetekben, hogy a csapat utolérje a Red Bull és a továbbra is remekül muzsikáló McLaren-Mercedes tempóját.

“Eddig nagyon furcsán alakult a hétvége, szinte semmiről nem értettünk meg, pontosan mi és miért úgy történt. Nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy visszanyerjük a formánkat, és hogy a pályán is láthassuk az eredményeket. A legfontosabb most az, hogy rájöjjünk, miért nem tudjuk hozni a szélcsatornában mért eredményeket a pályán is” – nyilatkozta Domenicali a BBC-nek.

Fernando Alonso szerint az 5. rajthely volt a maximum Sepangban. “Egy másodperc hátrány túl sok a pole-hoz képest. Az első négy kocsi számunkra jelenleg verhetetlen; bármennyire igyekeztem, az ötödik helynél jobbra nem futotta. A versenyen talán sokkal közelebb leszünk hozzájuk, ezért végezzük a dolgunkat, abban a tudatban, hogy fejlődnünk, javulnunk kell” – fogalmazott a kétszeres világbajnok.

Alonso abban bízik, hogy vasárnap esni fog, ami kiegyenlítené az autók közötti különbségeket. “Múlt éjszaka, valamint az utolsó szabadedzésen sikerült javítanunk a kocsi viselkedésén, így jobb volt vezetni, mint pénteken. De holnap, a versenyen sok minden megtörténhet, pláne akkor, ha esni fog” – mondta a spanyol.

Felipe Massa (akit Nick Heidfeld is megelőzött a Renault-val a kvalifikáción, csak hetedik lett) a Ferrari sajtóközleményében bevallotta: nem sikerült hibátlanul az utolsó gyorsköre. “Tudjuk, hogy az aerodinamikai leszorítóerő hiányzik, de ezen még dolgoznunk kell” – jelentette ki a brazil.