Kissé megkésve, ám annál határozottabban reagált Jean Todt FIA-elnök a Nemzetközi Automobil Szövetség új motorformuláját ért kritikára. A Forma-1 jogtulajdonosa, Bernie Ecclestone korábban “a szegények motorjának” nevezte a négyhengeres turbókat, melyeket 2013-tól tennének kötelezővé a száguldó cirkuszban.

“A gyártók elfogadták [az új motorformula bevezetését], a Motorsport Világtanács is elfogadta, Bernie pedig tagja a Világtanácsnak. Feltörtek az érzelmek, ezért fontosnak tartom, hogy ne reagáljuk túl a történteket. Úgy gondolom, hogy a konfrontáció – hacsak nem fontos egy cél eléréséhez szükséges – elfecsérelt idő, semmi több” – idézi Todtot a Speedweek magazin.

Jean Todt azt is megjegyezte, hogy az FIA sokkal keményebb álláspontot fog képviselni a Concorde-szerződés 2012 végén esedékes újratárgyalásakor. A Concorde-szerződés szabályozza az F1-es csapatok, a jogtulajdonos Formula One Management (FOM), valamint az FIA közötti, bonyolult jogi viszonyt.

Ez a megjegyzés különösen azért érdekes, mert jövőre életbe lép az a megállapodás, amelyet Ecclestone még 2001-ben kötött a szövetség akkori elnökével, Max Mosley-val, a Forma-1 reklámjogainak 100 évre történő bérbeadásáról. A legfrissebb kiszivárgott hírek szerint Ecclestone-nak ez a szerződés nem 100 millió, hanem 360 millió dollárjába került.