Tavaly októberben jelentették be hivatalosan, hogy 2014-ben Oroszország is bekerül a Forma-1-es versenynaptárba, a helyszín a fekete-tengeri üdülőváros, Szocsi lesz. A projekttel kapcsolatban azóta kételyek merültek fel, hiszen az év elején ugyanott rendezik majd a téli olimpiát is, ezért a két óriásrendezvényre való felkészülés ütközhet.

Az elsőbbség az olimpiáé, ezért felmerült az F1 egy évvel való elhalasztása is – hamarosan kiderül, 2014-ben vagy csak 2015-ben indul Szocsiban az első futam.

“Nagyon is jól halad (az F1-es projekt). A Nemzetközi Olimpiai Bizottság májusban tekinti át a megvalósíthatósági tanulmányt és a építési terveket, hogy eldöntse, van-e ütközés az olimpiai infrastruktúra építésével. Az olimpiai és az F1-es projekt oldaláról kölcsönös a támogatás és az előnyök. Az F1 nem zavarja meg az olimpiára való felkészülést” – mondta bizakodva a szocsi olimpiai bizottság vezetője, Dimitrij Csernyisenko a Reutersnek.

Míg az Orosz Nagydíj a középtávú jövőt jelenti, az F1-ből 2008-ban kiesett USA már jövőre visszatérne, a tervek szerint 2012 nyarára felépül az Amerikai Nagydíj új otthona, a texasi Austin mellett. A pálya építési munkálatai tavaly decemberben kezdődtek, és bár a helyi KVUE hírcsatorna beszámolója szerint nem túl lendületesen haladnak, a szervezők biztosak a sikerben. A földmunkagépek a helyszínen vannak, már látható a leendő pálya nyomvonala.

“A jelenlegi állás szerint az építési munkálatok sínen vannak. Agresszív ütemterv, de 2012 júniusára tervezzük az átadást. Manapság ez már nem szokatlan, sok más pálya is ilyen rövid idő alatt épült meg” – nyilatkozta az austini projekt kommunikációjáért felelős Jeff Hahn.