Ezúttal délelőtt volt nedves és délután száraz a pálya a GP3-as sorozat csoportos tesztelésének zárónapján, Silverstone-ban. Kiss Pál Tamás a korábbi legjobb “vizes” idejét (1:55.948) nem tudta megjavítani, így a 19. helyen zárta a kaotikus délelőttöt.

Délután aztán a miskolci reménység bebizonyította a csapatának, hogy a legjobbakkal is képes felvenni a versenyt. Igaz, az esőmenőnek tartott magyar pilóta napsütésben, száraz pályán került be a legjobb tízbe.

“Az első óra elteltével  örömmel láttam a nevem a legjobb három között. A még jobb tapadás és a még jobb köridők érdekében állítottunk az autón. Rövid időre visszaestem a kilencedik helyre, ám maradt elég új gumim, így minden bokszkiállásnál új abroncsokkal mehettem vissza a pályára. Ennek köszönhetően sokáig a második és az ötödik helyek valamelyikén álltam. Az utolsó negyedórában visszacsúsztam a nyolcadik pozícióba, de még lett volna lehetőségem javítani, ám a piros zászló ismét közbe szólt” – fogalmazott Tamás.

A magyar pilóta a 8. helyen zárta a háromnapos tesztet, 1:52.147 perces legjobb idővel. Csapattársai közül az olasz Andrea Caldarelli közvetlenül mögötte, a kilencedik helyen zárt (1:52.176), míg a finn Aaro Vainio tizenötödik lett, 1:52.597-es idővel.

Kiss Pál Tamás a tesztelés három napja alatt sok tapasztalatot szerzett a kategóriáról, és egyre jobban összecsiszolódik a kocsival és a mérnökökkel. “Még rengeteg és kemény munka vár ránk, de úgy gondolom, hogy az első komoly lépést sikerült megtennünk'” – tette hozzá Tamás.

A következő GP3-as tesztre április 12-14 között, Barcelonában kerül sor.
(KPT sajtó/vezess.hu)