A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo tavaly karácsony előtt még azt hangsúlyozta, hogy a 2010-es bajnokot, Sebastian Vettelt előbb-utóbb vörös autóba ülteti. A Red Bull motorsportfőnöke erre úgy reagált, hogy a német bolond lenne Maranellóba menni, amíg ott van Fernando Alonso és azóta az is kiderült, hogy Vettel valószínűleg csak 2013-ban szabadulhatna mostani csapatától.

Montezemolo kijelentése óta a német sajtóban újra és újra felbukkan, hogy Vettel lehet majd Felipe Massa utódja az olasz csapatnál, de az elnök most azt mondta, ők valójában nem is számolnak a Red Bull németjével, inkább házon belül nevelnék ki új sztárversenyzőjüket.

“Remélem, hogy a pilótánk a Ferrari Versenyzői Akadémiájából származik, hiszen ez azt jelentené, hogy sztárversenyzőről van szó. Természetesen a Ferrari azért ültet valakit az autóba, hogy győzzön. Az akadémiánk egyik célja, hogy a következő pilótánkat házon belülről szerezzük” – magyarázta a jelenleg a francia Jules Binachit és a Sauber újoncát, Sergio Perezt is tagjaként tudó utánpótlásprogramról az olasz.

“Vettellel az égvilágon semmi dolgunk azon kívül, hogy gratuláltunk neki a nagyszerű idényhez és ahhoz, hogy Abu-Dzabiban ki tudta használni a helyzetet” – szögezte le Montezemolo.