Nico Rosberg 2010-ben alaposan elverte élő legendának számító csapattársát, a hétszeres világbajnok Michael Schumachert. A Mercedes ifjabb németje úgy gondolja, hogy 2011-ben is megmutatja majd, mire képes, nem tart Schumi feltámadásától.

“Lehet, hogy szoros lesz, az is lehet, hogy esetleg megver, de az teljesen biztos, hogy nem tud majd megalázni. Miért is lennék rosszabb, mint tavaly? Ellenkezőleg, még jobb leszek!” – mondta.

Rosberg tavalyi szereplése és általában a bajnoki küzdelem főszereplőinek személye ellenére Fernando Alonso nemrég Michael Schumachert jelölte meg idei legveszélyesebb ellenfeleként. Rosberg ugyan csodálkozik, de nem sértődött meg.

“Nem izgat túlságosan, de egy kicsit furcsának találtam, hogy nem a Red Bullt említette a fő ellenfélként. Kézenfekvő lenne.”

A 25 éves pilóta honfitársa, Sebastian Vettel tavalyi diadala kapcsán leszögezte, hogy valamikor ő maga is bajnok lesz.

“Hol tart most Vettel? Én is oda jutok majd!” – mondta. “Jó csapat van körülötte a Red Bullnál, de én és az egész Mercedes is őrülten dolgozunk a felzárkózáson.”

Rosberg egyébként a berlini divathét egyik rendezvényén nyilatkozott a Bildnek, ahol új külsővel, az arany lokniktól megszabadulva és pár hetes szakállat eresztve jelent meg. “Senki sem ismer meg!” – viccelődött. “De a szakáll csak lustaságból maradt.”