A 39 éves Pedro de la Rosa 2010-ben visszatérési lehetőséget kapott a Saubernél, de a veterán az egész idényt sem tölthette ki, hiszen a svájci csapat szeptemberben lecserélte őt Nick Heidfeldre. A spanyol ezután épp a német állását örökölte meg, hiszen az F1 idén érkező új gumiszállítója, a Pirelli hivatalos tesztelője lett.

A Pirelli hamarosan befejezi a 2011-es felkészülést, de la Rosa egyelőre nem tudja, hogy merre tovább, kap-e az F1-ben helyet, vagy marad a gumigyártóval. Spanyol lévén korábban hírbe hozták már a még szabad hellyel rendelkező Hispaniával, de oda nem szeretne menni, reméli azonban, hogy a gumikról összeszedett tudása és a McLarennél tesztelőként 2003 és 2009 között eltöltött hét év talán legalább újra tesztpilótai álláshoz juttatja.

“A HRT számomra nem opció” – mondta az Autosportnak. “Nem tudom, mit hoz a jövő. Ahogy mindig, most is próbálok F1-es versenyzői állást szerezni, nem adom fel.”

“A Pirelli az idény közben is tervez teszteket. Nem tudom, lehet, hogy náluk vezetek majd, lehet hogy máshol versenyzek vagy az F1-ben leszek tartalékos. A következő pár hét fontos lesz.”

“A tesztpilótai állás érdekelni, ha komoly csapatnál lenne rám szükség. Mostanában nincs sok tesztelés, szóval olyan csapatot kell keresni, amelyiknek van szimulátora, komolyan veszi a harmadik pilóta szerepét. Az egyik nagy értékem, hogy én teszteltem a Pirelliket, friss vagyok és a gumikról is tudok ezt-azt. Még fontosabb, hogy tavaly versenyeztem is. Tartalékosként bármikor be kell tudni ülni az autóba, felkészültnek kell lenni” – magyarázta a spanyol.

“Várom, hogy a Pirelli növeli az év közbeni tesztek számát, mert akkor én is többet tesztelhetek. Ha adódik valami, jó, ha nem, örömmel maradok a Pirellinél is” – tette hozzá.