Nehéz szezont zárt tavaly a McLaren, a csapatnak a hajrában már egyik világbajnoki címre sem volt esélye. Idén minden korábbinál nehezebb idény vár a gárdára, összesen húsz versenyen kell bizonyítani: a McLaren edzőtáborában a héten kezdődött az aktív felkészülés, a munka megkezdése előtt a tavaly sokat szenvedett Lewis Hamilton és Jenson Button is kiüríthette a fejét.

“Hat hetet kaptak, hogy lazítsanak, eddzenek, éljék az életüket és készüljenek a maguk módján. Sem én, sem a csapat más tagjai nem beszéltek velük ezalatt” – mondta Martin Whitmarsh csapatfőnök. “Kedden kezdődött a közös felkészülés a Bisham Abbeyben található edzőtáborban, csapatépítés, ráhangolódás vár ránk, és persze felmérjük pilótáink fizikai állapotát.”

Whitmarsh szerint nem kérdés, hogy Hamiltonnak tavaly kutya nehéz éve volt. “Nem titok, hogy Lewisnak több problémája is volt. Még mindig nagyon fiatal, keresi az útját és néhány dolog elvonta a figyelmét. Dolgozhatott volna jobban a csapat és persze a pilóták is, mindannyian jobbak lehettünk volna, én is. Összességében nem hiszem, hogy Lewisnak túlságosan elégedetlennek kellene lennie teljesítményével, volt néhány fantasztikus versenye. De ő mindig nagyon kemény magával, és hát végső soron ez visz minket előre.”

Hamilton korábban elismerte, gondokat okozott számára 2010-ben, hogy menedzserként szakított édesapjával. Whitmarsh szerint a hat hét elegendő volt, hogy Hamilton és csapattársa, Jenson Button összeszedje magát és mentálisan ráhangolódjon a roppant hosszú szezonra.

“Elképesztően hosszú idény lesz, húsz versennyel. A szokottnál több futam lesz hosszabb időre lebontva, ráadásul számos Európán kívül, ezekkel a tényezőkkel mind számolnunk kell. Sokan alábecsülik, mekkora terhelést fog ez jelenteni, nem véletlenül mondtam a kollégáknak tavaly, hogy hat héten keresztül hagyják békén a pilótáinkat.”