Nagyon úgy látszik, hogy a 2013-ra Róma utcáira tervezett Forma-1-es futam nem valósul meg, az olasz főváros polgármesterét Bernie Ecclestone ugyanis arról értesítette, hogy Olaszországban csak egy futamot akar, az pedig valószínűleg Monzáé marad.

“Bernie Ecclestone legutóbbi levelében világossá tette, hogy a maga részéről még nem ejtette Rómát, de döntés született arról, hogy Olaszországnak csak egy futam jár, vagy Monza vagy Róma, esetleg a két helyszínen felváltva” – mondta a polgármester, Gianni Allemano a La Repubblicának. “Ez újdonság, korábban a FOM (az F1 szervezőcége) elnöke (Ecclestone) személyesen engem is biztosított, hogy két futamot akar Olaszországban” – tette hozzá.

Allemano elmondása szerint az ok a versenynaptár további bővíthetetlensége, a csapatok nem akarnak 20 futamnál többet. Ahogy nemrég, Róma polgármestere újra jelezte, hogy ha választani kell, akkor ők nem állnak az Olasz Nagydíjnak otthont adó Monza útjába.

“Az új fejlemény tükrében világos, hogy át kell gondolni a Római Nagydíj tervét. Mindig is hangsúlyoztuk, hogy ha választani kell Róma és Monza között, akkor visszalépünk” – magyarázta a polgármester, hozzátéve, hogy a jövő héten hivatalos bejelentést is tesznek a projekttel kapcsolatban.