Sok riválisához hasonlóan az idei tesztszezon első napján mutatja be új autóját a Williams. Rubens Barrichello már a 2011-es versenygéppel kezdi a valenciai tesztet február 1-jén, a csapat másik pilótája, Pastor Maldonado a második nap közepén váltja a brazilt.

“Az FW33 ott lesz az idény első tesztjén, Valenciában” – erősítette meg a Williams szóvivője, hozzátéve, hogy Barrichello és Maldonado ugyanannyi lehetőséget kapnak az új autó tesztelésére.

Patrick Head, az istálló társtulajdonosa szerint az idei autó bevállalósabb a tavalyinál. “Rubens korábban azt mondta, szerinte radikális és agresszív az autó, én úgy látom, csak bátrabb a tavalyinál” – fogalmazott Head.

A főmérnök sajnálja, hogy az idei szezonra nem tudta megtartani a csapat Nico Hülkenberget, aki feltétlenül megérdemelne egy helyet. Head szerint a Hülkenberg-utód Maldonado valóban pénzügyi támogatással érkezik, de a venezuelai versenyző enélkül is megérdemelné az ülést.