A McLaren-csapatot 1981 és 2008 között irányító, jelenleg az egész cégcsoport elnökeként dolgozó Ron Dennis a finn Turun Sanomatnak adott interjújában F1-es pályafutása csúcsairól és mélypontjairól beszélt.

A 63 éves angol legszebb pillanatának a csapatfőnöki karrierje első bajnoki sikerét, Niki Lauda 1984-es győzelmét tartja:

“A legszebb pillanat? Persze, azt kellene mondanom, hogy a legutolsó bajnoki siker Lewisszal (Hamilton), de számomra az első volt az Nikivel.”

“A legrosszabb pedig az volt, amikor Adelaide-ben a kórházba kellett mennem Mika (Häkkinen) balesete után. Fennállt a lehetősége, hogy egy pilóta az én autómban halt meg. Szerencsére nem így történt” – utalt a finn pilóta súlyos fejérüléssel járó 1995-ös balesetére.

Dennis Häkkinent, Lewis Hamiltont és Ayrton Sennát nevezte meg a három legjobb mclarenes pilótaként.

“Mikát a becsületessége miatt választom, Lewist a megrendíthetetlen hozzáállásáért, Ayrtont pedig a szenvedélye miatt” – indokolta.